Kedves Év Végi Szállóvendégeink!

A fotókat ide tudjátok feltölteni:
picasaweb.google.com
felhasználó: backmegyunk@gmail.com
jelszó: az állomás "neve"2012 (egy szóba írva)

A tárhely teljesen üres, mindenki töltögethet eredeti méretben.

A többiek meg, egyelőre minden válogatás nélkül, ömlesztve, megtekinthetik a műveket itt: https://picasaweb.google.com/114271149323443502400/2013Januar5
és itt:

meg itt:



Addig is jó éjszakát, szép álmokat!

Kedves Olvasó Barátunk!

Innen is kívánunk nagyon békés karácsonyt nektek! Ha túl vagyok a bouillabaisse (na jó, halászlé) főzésen igyekszem beszámolni, hogy milyen is itt az ünnep. Addig is egy kis előzetes:

Hétköznapi apróságok - 5: Az asztalos



Megérkezett ma a rég ígért asztalos. A ház ígérte, és nem csak nekünk, ez valamiféle átadás utáni, vagy garanciális körbejárás, javítgatás volt.

Épp egy mirelit pizza utolsó falatjait nyeltem (sütés után értelem szerűen) és a szupertitkos karácsonyi naptárakat szerkesztettem, abban reménykedve, hogy még időben lesz is belőlük anyagi valóság, amikor két úr csengetett. Ahogy ajtót nyitottam az idősebb már el is kezdte mondani. Szokás szerint a "Salve!"-ig értettem. Azaz az "Üdvözlöm!"-ig. Persze azért sejtettem, hogy mit is akarnak, hiszen őket vártam reggel óta. Még mielőtt túl sokat elárulhatott volna, megakasztottam a szóáradatot, kérve, hogy ugyan lassítson már, mert "én beszélni kicsit olasz". Erre megkérdezte, hogy "Parla inglese?" Mondtam neki, hogy "Si" és hogy mégis legyen miből választania, hozzátettem, hogy "e ungherese". Erre szépen érthetően csak ennyit mondott: "nem ertem" Miután magamhoz tértem, gratuláltam. Szívből. Aztán megtudakoltam, ugyan, honnan tud ilyeneket. Erre kivillantotta a felső fogsorát, mutatóujja körmével megkocogtatta az egyik metszőfogát és tisztán, érthetően csak ennyit mondott: Szombathely. Aztán miközben villámgyorsan nekiálltak az általam sorolt hibák kijavításának három nyelven megbeszéltük, hogy mit is keresünk mi itt, meg jól érezzük-e magunkat, aztán, hogy ők idén Hévízen nyaraltak (igaz, ez elsőre Hévic-nek hangzott, de hát nem véletlenül hímeztem én se Lóci óvodai partedlijébe ezt: "Lozi" - amit azóta hétvégenként, a szárítón, fejjel lefelé rendszeresen Zolinak olvasok). És milyen szép volt, meg nyugalmas ott Hévizen. És Budapest is nagyon szép, de ő a nyugodt helyeket szereti, nem az olyat mint Milánó. Aztán kicsit kitekintettünk, megbeszéltük Bécs és Budapest hasonlóságait, meg azt, hogy Prága is szép, és jó ott a sör. A kínált kávét elfogadták, egyúttal megcsodálták a kávéfőzőnket és csodálkozva nézték, hogy ez magyar??? Megnyugtattam őket, hogy ez egy La Pavoni, eredeti olasz, re-exportálva. A kávét dicsérték, mondták, hogy rendes olasz kávé volt. Erre azért beavattam őket a titokba, hogy többek között ezért vagyunk itt és nem Németországban vagy Angliában.
A hibákat egy kivételével kijavították, de hát az elgörbült deszkát nem tudták kiegyenesíteni.

Aztán búcsúzóul elhangzott egy "Kezicsókolom!"

Előmeneteli részjelentés - 2

Ha lassan is, de haladunk. Kedves, kelet-európai vendégmunkásaink, Betti és Robi segítségével sikerült hazaszállítani a szekrényt.

 

Aztán összeszerelni. Igaz, hosszas fejtörést okozott egy, az alsó lapból kiálló pöcök, vagy nevezzük inkább ütközőnek, ami teljesen lehetetlenné tette az legalsó fiók betolását. Robi volt végül az egyetlen helyes megfejtő: az a pöcök valaha a középső ajtó fölső ütközője volt. Felcseréltük a szekrény alját és a tetejét. De hamar megszületett a határozat: most már így marad! Leszereltük a pöcköt.
És villámgyorsan el is kezdtük belakni:

Miközben apránként berendezzük a lakást, mindenféle érdekes tapasztalatra teszünk szert, és mint már kiderült építő jellegű nyelvgyakorlásban is részünk van.
Egyre nyilvánvalóbbnak látszik például, hogy az olaszok is, mint mindenki más, ilyenek is meg olyanok is. Vannak az ágyas-szekrényes olaszok és vannak a kanapésok. Látszólag semmi különbség. De ha az ember kitartóan vadászgat ebay-en, secondamano-n és mindenféle használt bútoros lapon, akkor csak feltűnik: eddig vettünk két ágyat és immár két szekrényt ilyen módon. Minden zökkenő nélkül felvettük a kapcsolatot a hirdetővel telefonon vagy e-mailben, időpontot egyeztettünk, elmentünk, megnéztük, visszamentünk, kifizettük, elhoztuk. Slussz, passz, kész. (csak egyszer fordult elő, hogy a megadott házszám nem létezett, de ott is viszonylag hamar tisztáztuk, hogy mi vagyunk a bambák, mert az utca ugyan stimmel, de a város nem...)
Ellenben a kanapésokkal valamiért nem tudunk zöld ágra vergődni. Eddig három kanapét nem vettünk. Ha nem négyet. Kettő nem is válaszolt az e-mail-re, és nem vette fel a telefont. A harmadikat, miután éjjel megleltem a hirdetését reggel óvoda után rögtön hívtam. Nem vette fel. Mire második próbálkozásra felvette, már eladta.
De a legszebb a legutóbbi volt. Feltette a hirdetést múlt szerda este. Reggel rögtön hívtam, felvette, és kedvesen elmagyarázta, hogy momentán külföldön van. (mi a fenének ad fel valaki hirdetést az elutazása előtti este?) Hívjam újra hétfőn és akkor megbeszéljük, hogy mikor nézhetem meg kedden. Rendben. Tegnap hívtam, lévén hétfő. Mondta, hogy még nincs otthon, hívjam másnap 3 után. Ma fél négy után kilenc perccel felhívtam. Már eladta. Erre a hírre hirtelen azt támadt kedvem mondani, csak úgy az óvoda előtt az utca közepén, lassan és tagoltan, mert ehhez persze vadul gondolkozni kellett, hogy "Questa è non elegante. La settimana scorsa io sono stata la prima chi ha telefonata. E Lei ha detto telefoniamo il lunedi prossima, e domani, etc. etc." Mire itt tartottam levegővétel nélkül dühöngött. Annyit sikerült kivenni, hogy NON ELEGANTE??? Elcsodálkoztam: ő komolyan velem akar veszekedni? Tényleg azt hiszi, hogy értek egy büdös szót is egy ilyen hadarásból? Minél jobban mondja, annál kevésbé. Ezért aztán (mert percdíj is van a világon) meg se várva, hogy eljusson a kirohanása végére, lassan, hogy ő biztos értse, annyit mondtam: "Grazie mille, buona giornata, arrivederci!"
Amikor letettem a telefont még nem jutott el a mondatában addig a vesszőig, ahol levegőt vehetett volna.

Szóval ez a kanapé momentán valahogy nem akar összejönni. De dolgozunk az ügyön.

És majd beszámolunk. Most viszont "jóékaszát!" ahogy Lőrinc mondja, mert reggel kelni kell!

Rossz az aki rosszra gondol - nyelvi gyöngyszemek

Vettünk egy szekrényt a secondamano-n, azaz a helyi vaterán. El is mentünk megszemlélni, szép nagy darab. Tanakodtunk, hogy is fogjuk elhozni és mivel és főleg mikor.
Magyar ember magyarul tanakodik. Olasz ember olaszul hallgatja.
És aztán csak nem bírta ki, nekibátorodott és megkérdezte: ugyan mondjuk már meg, mi az a "putan" amit mi itt többször is emlegettünk. Először nem értettük. Aztán rájöttünk: hát a holnaPUTÁN!
De ha már itt tartottunk, be kellett avassuk, már csak a szimmetria kedvéért is. Ezért elmondtuk neki, hogy az a bizonyos puttana amire ő az imént gondolt, az magyarul úgy hangzik, hogy kurva. Erre felragyogott és csak a pontosítás végett kérdezte: úgy mint curva sinistra (bal kanyar), curva destra (jobb kanyar). Bólintottunk.
Mindezek alapján a nyelvrokonságot mindannyian bizonyítottnak tekintettük.
Már csak a szekrényt kell valamikor elhozni.

Házunk tája


Bevezetésként néhány tény:

"Milánó (olaszul Milano, lombardul Milan) Észak-Olaszország legnagyobb, Olaszország második legnagyobb városa (közigazgatásilag comune),Lombardia régió székhelye. Lakossága 1,245 millió fő.^[2] Milánót Olaszország gazdasági fővárosának tartják, hiszen az ország legnagyobb ipari központja.^[3]" (wikipedia)


Egy éve novemberben kijöttünk azzal a céllal, hogy körülnézzünk, merre érdemes majd lakást keresni. Reggelente Gyurit bevittük az irodába, aztán Lőrinccel csak autóztuk, autóztunk. És láttuk a fenti mondat igazságát. Egészen lehangoló volt látni, hogy Milánótól távolodva 20-30-40 km-re is még betonkockák, raktárak, logisztikai központok... Itt akarunk mi lakni?


Aztán megtaláltuk Cascina Mirabello-t Gorgonzolában. Vagy inkább mellette. Egykor így nézett ki:

Aztán fogták, felújították, vagy inkább újraépítették és bérlakásokat alakítottak ki mindenből, ami valaha a tanyát alkotta: lakásokból, istállókból, szénapadlásból. A Google Earth-szel ráközelítve a mi épületünk tetején még jókora lyuk tátong. Talán szólni kéne Googleéknak, hogy ideje frissíteni az adatbázist!
Milánó metróval fél óra, a Gyuri munkahelye kb. 15 km.
Amikor a teherautó megérkezett a holminkkal a sofőr ezzel a mondattal hívott fel: "Te, én eljöttem oda, amit a Gyuri a GPS-en megadott, de itt nincs semmi, csak két tehén egy plakáton!" "Remek, akkor jó helyen vagy! Jövök érted!" válaszoltam.  Az út mellett van egy nagy plakát, amin a szomszéd tanya hirdeti a sajtját. Annál állt a jó fuvaros.
Ti ha jöttök a főútról letérve erre gyertek (a képekre kattanva elvileg kinyílnak nagyban):

 és tovább erre (ez az épület látszik a nagyobbik fekete-fehér képen)

 és még egy kicsit... (azaz közelebbről ez)

 balra a parkoló - még tereprendeznek...

 ez valamikor takarmány siló volt (szintén látszik a fekete-fehér képeken), és ha majd kész lesz, akkor biciklitároló lesz...

 ...és ha megérkeztetek, itt csöngessetek. B6-os lakás.

 Vagy jöhettek hátulról körbe:

A belső udvar:

És a tágabb környék:

Cascina Mugnaga-ba, ahol a friss tejet és a jóféle házi sajtot vesszük Már Lőrinc is többször jött biciklivel. Ő a futóbiciklijével, én a tekerőssel. Csak akkor kellő időt kell szánni az útra, mert akkor aztán megnézünk minden egyes szőrös hernyót egyenként!

Az óvoda kevesebb, mint 10 perc biciklivel. Ebből 4 keresztezni az országutat. És 15 kimenni a bicikliig, mert arrafelé is akad pár szőrös hernyó...

Amikor tejért megyünk, vagy a kutyáknak jó napja van, mert sétálni megyünk:

És ugyanez hazafelé...

Már látszik a házunk - a bal szélső fűzfa a miénk.

A kertünk

és a szomszédoké

A pálmafánk: kicsit savanyú, kicsit sárga, de a miénk!

 

de ha közel megyünk hozzá, egészen nagynak látszik :-)

És a végül még egy tény:
bár Milánó, Olaszország legnagyobb ipari városa, csak 15 km, de esténként nem ritkán istállószagot hoz a szél.

Az óvodában mellettünk öltözik egy kisfiú, reggelente anyukával nagyjából velünk együtt érkeznek. Feltűnt az ovis zsákba hímzett családnév: SUSZER. Legutóbb megkérdeztem anyukát, hogy a család valamikor magyar volt-e? Erre azt felelte kedvesen: "Si, austro-ungherese". Vicces volt ezt így hallani. És persze rögtön meg is magyarázza, hogy annyi idő alatt simán elveszhetett az a t betű.

Újra iskolapadban!

Jött egy szórólap, névre szólóan, valószínűleg az önkormányzat lakónyilvántartása alapján:

OLASZ NYELVTANFOLYAM KÜLFÖLDIEKNEK!

A helyi parókia szervezésében, kedden és pénteken este 8¹⁵-től, 9⁴⁵-ig, ingyen! Beiratkozás és szintfelmérés...

Bevallom, már túl vagyunk a szintfelmérésen, és bár az első tervem az volt, hogy előbb megírom mindezt és szurkoljatok velünk, hogy jól sikerüljön a „felvételink”, de aztán úgy gondoltam, olyan ciki, ha a sok szurkolás után derül ki, hogy a betűfelismerő csoportba vettek fel – így aztán vártam a hír megosztásával. Az eredmény: mindketten a „livello B”-ben kaptunk helyet! Hurrá! Csak azt nem tudjuk, hogy „A”-ból kell haladni „Z”-be vagy esetleg „A” a cél…? Mindegy, a lényeg, hogy nem valami szélső betűben vagyunk.

És mi lesz addig Lőrinccel? Oké, hogy óvodás, de este 9-kor nincs óvoda. Kiderült, van babysitter keddenként. Az is ingyért. Pénteken meg legfeljebb felváltva járunk.

Az első óra valahogy így zajlott:

Jó sokan tülekedtünk a tanfolyamnak helyet adó műszaki iskola földszinti folyosóján, meglepően sokan, ahhoz képest, hogy Gorgonzola mégiscsak egy kisváros. Voltunk mindenhonnan. Képviselte magát Dél-Amerika és a távol kelet is gazdagon, de Kelet-Európa szinte minden országa is. Ebből a régióból a legnagyobb létszámot talán egy csapat lengyel apáca jelentette.  Aztán jó sokára felolvasták a csoportok névsorát – addigra mi Lőrinccel bevettük magunkat egy még üres terembe és a padon garázst építettünk abból a vödör legóból, amit biztos, ami biztos alapon magunkkal hoztunk. Persze a B csoport másik terembe ment – bonthattuk le a garázst.

Lócival a hátsó sorban foglaltunk helyet és miközben rajzoltam pár autót, kitöltöttem az első feladatlapot: hogy hívnak, mi a foglalkozásom, honnan jöttem, kivel és minek. Közben Gyuri a folyosón babysittert vadászott. Sikerrel! Villámgyors helycsere, hogy Gyuri is haladjon a feladatlapjával, én meg kitelepültem Lucia-val és Lőrinccel, meg egy kupac színes ceruzával a lépcsőre összeszokni. Ingyen babysitter a lépcsőn játszik a gyerekkel. Kicsit sajnáltam, hogy a mostanában folyamatosan taknyos gyerekem leszokott a pelenkáról. mégiscsak jobb lett volna, ha pelenkásan ül a lépcsőn...

Néha bekúsztam a tanteremben hagyott cuccomhoz, hol egy papírzsebkendőért, hol a pénztárcámért, mert végre eljutottunk egy olyan alkuig, hogy ha veszek neki chips-et az automatából, akkor talán hajlandó kint maradi Luciaval kettesben a lépcsőn.

Közben persze odabent zajlott az óra. Miután mindenki megválaszolta az említett bonyolult kérdéssort, meg kellett beszélni ugyanezt a padszomszéddal. Így Gyuri hamarosan megtudta, hogy a szomszédja Romániából érkezett, 4 évvel ezelőtt és a foglalkozása „artigiano muratore” amire az első tippje az volt, hogy az úr egy halott művész – én is pont ezt tippeltem, amikor elmesélte. Aztán kiderült, hogy a dolog ennél sokkal prózaibb: kőműves mester. Miután a szomszédok kölcsönösen megismerték egymást, sorban fel kellett állni és bemutatkozni a csoportnak. Épp ez zajlott, amikor Lőrinc megengedte, hogy csatlakozzak az órához. Hamarjában fel is szólítottak, miután a helyemre ültem – aztán véget is ért az óra J

A pénteki órán viszont csak én voltam, babysitter hiányában Gyuri itthon maradt Lőrinccel. Én pedig megtudtam, hogy itt igaziból az én-te-ő-mi-ti-ők-et is kicsit másként mondják, mint ahogy az a nyelvkönyvekben szerepel. 

Mivel helyettesítsük...?

Már megint főzőcske, de igyekszem röviden.

Íme a recept:

Vegyünk egy csomag ricotta-t, hosszasan keresgélve, hogy szemre melyiknek az állaga hasonlít legjobban a mi túrónkra. Hagyjuk le- és kicsöpögni egy ideig, hogy amit akar csavarjon még ki belőle Newton.
Aztán vegyünk a szokásosnál egy kicsit több grízt, meg hagyjuk állni, kicsit tovább, mint szoktuk, majd enyhén sós, gyöngyözve forró vízben főzzük ki.
Közben nagy meggyőző erővel mélyen a szemébe nézve suttogjuk neki, hogy...
"Te túrógombóc vagy! Te túrógombóc vagy!"
Ha jól szuggeráljuk ez sül (pardon, fő) ki belőle:

A következő probléma, hogy a tejföl kínálat is egészen elenyésző errefelé. Van, egy helyen már láttam is két pohárnyit, kb. 500 forint volt darabja - haha.

Így aztán marad a joghurt, amiból viszont van eleve édesített verzió, amire egy kis cukrot szórva teljesen rendben van a túrógombóc élmény. Ugyanez a megoldás csirkepaprikásnál vagy töltött káposztánál persze nem működik...

Lőrinc be is vágott belőle két és felet nyomatéknak egy kis bableves tetejére. Abból az apropóból, hogy ismét taknyos, és így itthonról ábrándozik az óvodáról. De az étvágyára nem lehet panasz :-)

Óvodai előmenetel


... meg néha hátra. De egy szavunk se lehet, mert főleg előre. De menjünk sorban. Előre:

Járt Lóci egy hetet az óvodába. Aztán először csak azt említette meg éjjel, hogy "Mami, nem tudok szimatolni!". Akkor még úgy gondoltam, szimatolni nem olyan nagyon fontos az óvodában, tehát ezen képesség nélkül is vidáman be lehet menni. Aztán péntek délutánra lázas lett. És az is maradt néhány napig. A vége az lett, hogy a következő hetet itthon töltötte. Bekaptuk a kötelező, több generáció óvodáson kifejlődött, kezdő óvodai baci-csomagot mindannyian. Apa még most is rekedt. Fújtunk, csöpögtettünk, orrszívóztunk - amikor utólértük. Meg amikor éjjel azt panaszolta, hogy "Mami, mindig morogok!" (mert így horkol, aki bedugult orral, hurutos garattal, cumizva próbál elaludni) Mindezt jókedvűen, mert Lőrinc 38 fokosan is jól érezte magát. Aztán hétfőn újra óvoda, ahol meglepődve láttam, hogy mindenkit ellepett a

Grembiulino

Persze először nem tudtam, mit is látok.
De lépjünk egyet vissza.
Valamikor a kezdetekkor kaptunk egy listát arról, mit is kell vinni. Itt is közzétettem a szórakoztatásotokra.
Rögtön az elején ott a grembiulino (in cotone). A kéziszótár ilyet nem ismer, a legközelebbi a

grembiule

 h fn kötény; grembiule da cucina konyhai kötény; grembiule per chiru•rgi operációs  

Gondoltam, hát ez egy kötényke, óvodásoknak, maszatolós feladatokhoz, rajzolni, festeni, színes faleveleket ragasztgatni rajzlapra, miegymás. Alátámasztani látszott a feltevésem, hogy lóg is egy széria ilyesmi a falon, rögtön az ajtó mellett. Varrtam is egy megfelelőnek tűnő példányt, gumis derékkal, legalább egynél legyen könnyű dolga óvónéniknek, amikor rá kell húzni sorban 27 gyerekre.
Örültek is, amikor bevittük - na, olyan visszafogottan. Csodálkoztak, hogy nincs neki ujja. Meg én is, hogy "köténynek ujja??"
Aztán hétfőre köpenybe bújt az egész csoport. Bugyirózsaszín-fehér aprókockásba a lányok zöme és babakék-fehér aprókockásba a fiúk nagy része. Néhány deviáns mászkál csak fehérben, vagy egyszínű barackrózsaszínben.. Illetve két kiskrapek civilben. Az egyiken póló, az alábbi felirattal: "whatever it it - I didn't do it!" (bármi is az, nem én csináltam!) - na ez a mi gyerekünk.
Láttam ezeket a csinos, kissé fodros darabokat még augusztus végén - szeptember elején a hipermarket akciós részén az iskolakezdést sugalló, leértékelt filctoll kupacok társaságában, örültem is, hogy a mi gyerekünk még nem iskolás. Aztán persze ezek helyét már rég átvette a leértékelt kiskapa és már gyűlnek a műanyag töklámpások.
Erre kiderül, hogy köpeny kell a gyereknek. Remek. Mert
- mi a fenének?
- miért nem elég a kötény maszatoláshoz, aztán "Anyukám úgyis Pervol-lal mos!" - és holnapra meg úgyis kinőjük a teljes ruhatárat. És itt nincs használt ruha turkálás, meg vatera.
- hol a bánatban veszek én most köpenyt??

És akkor jönnek a mindenféle filozofikus dilemmák. Ha már kell, akkor kell. De muszáj uniformizálódni? Mennyire kell és szabad kilógni a sorból? Háromcsíkos matrózblúz? Vagy lehet kettő? Volt nekünk is köpenyünk óvodás korunkban vagy csak iskolásként ért utól ez a rémség? Otthon is van ilyen? Kedves gyakorló óvodás és gyakorló szülő olvasóink, legyetek oly drágák és osszátok meg velünk ide vonatkozó tapasztalataitokat! tényleg nagyon kíváncsi vagyok!

Aztán lett köpenyünk. Naná, hogy beírtam az ebay-be, hogy grembiulino. És jöttek a találatok. És leltem egy munkaruházati céget, akik többféle fazonban és színben ontják a (munka)köpenyeket ovisoknak is. Van apró kockás és egyszínű fehér (labor vagy orvosi) kék (TMKs), rózsaszín (nővér) , bordó (felszolgáló), piros, sárga, vízzöld (műtős) és fekete (?!) verzióban. Hosszas tépelődés után lemondtam a sárgáról. Gondoltam a gyermek személyiségfejlődését valószínűleg az is hátrányosan befolyásolhatja, ha túlságosan kirí a tömegből. De az aprókockás babakékre se vitt rá a lélek.
Így lett Lőrincnek egy csinos műtős köpenye:
http://www.joejob.it/grembiuli-scuola-bimbo/scheda-prodotto.cfm?idPrd=16&lang=it

Ma délelőtt már meg is hozta a gyorsposta, hétfőn vihetjük!

Azért vannak tök jó dolgok is az oviban!

Ilyen például a bent aludás.

Immár kétszer! Kedden szóltak óvónénik, hogy itt az idő, csütörtökön aludjon bent ebéd után. Nesze nekem egy újabb mérföldkő. (lepedő, takaró, kispárna, névvel ellátva - szerdán hímeztem éjjel egyig)

Szerdán este Lóci megtekintette, hogy a nevét belevarrtam a Póttigrisbe, mert az jön holnap az oviba aludni (a narancssárga itthon marad éjszakára). Erre csak annyit mondott, hogy "meg a vizilós cumim is!"
" A cumi nem mehet, tudod, azt nem szeretik az óvónénik." - feleltem erre, mire nem érkezett ellenvetés.
Csütörtök reggel a mostanra szokásossá vált 45 másodperces szipogáson és a nagy önfegyelemmel visszatartott szájsarok-legörbülésen túl nem volt semmi. Együtt megágyaztunk neki (külön teremben van az alvás, hétfőn megágyazunk, pénteken hazahozzuk). Aztán csak én néztem az órát, hogy mikor mehetek érte, és vajon most éppen mit csinál...
Amikor érte mentem, épp ivott valamit. Meglátott ... és folytatta az ivást.
Majd amikor végzett, szaladt a nyakamba ugrani. És elmesélte, hogy "adtak nekem zenét az aludáshoz!"
Ez úgy tűnik, annyira tetszik neki, hogy ma is elmesélte.

És megérkezett az első SZÓ az óvodából! (néhány olasz szó, már ragadt rá itt az óvoda előttről is, pl, ciao, grazie)
Tegnap reggel a bilin ülve, és egy autót (mi mást?!) tologatva elkezdte fejtegetni, hogy ez egy spider autó. Ez a "Spiderman antója".

Tehát az első olasz szó, a Spiderman. Tekintve, hogy itthon ilyen nincs és ilyen rajzfilmet se nézünk.
Azért be kell valljam, nem pont erre számítottam :-)

Vannak napok, amiket eleve ki kellene hagyni a naptárból.

Vagy ha már belekerültek, akkor legalább leülni egy csöndes sarokba és megvárni, amíg elmúlik. De leginkább nem csinálni semmit.

Persze, itt is vannak ilyen napok, az ilyesmi földrajzi koordinátáktól független jelenség.

Ilyen volt például a múlt csütörtök:

Szegő Gabi már egy egész napja itt próbálta kiheverni kicsit az otthoni mindennapok mizériáit, és miután első nap megismerte legszűkebb környezetünket és belakta mind az egy kempingágyat és másfél polcot amit neki juttattunk, reggel úgy határozott, kicsit körülnéz bicikliháton is, szívni egy kis friss levegőt az aktív pihenés jegyében, addig is, amíg majd mind együtt felkerekedünk, mert nagy nap ez a mai: ma veszi át Gyuri a motorját a kereskedőnél. Hurrá! 10-kor indulunk, addigra visszajön.

Mi készülődtünk.

Tettünk-vettünk.

Aztán már készen voltunk.

Vártunk.

Már indulni kellett volna…

Nem jött.

Hmmm.

Amikor Gyuri végül felhívta, nagyon örült, mivel az új telefonjába még nem írta be egyikünk számát se, se magyart, se olaszt, így nem tudta tudatni velünk, hogy eltévedt. Pedig szerette volna.

Gyuri frissen-fürgén kocsiba pattant, hóna alá csapva a forduljbalrát (GPS – copyright by Lóci) és Gabi keresésére indult.

Épp végeztem a porszívózással, amikor hívott, hogy sikerült, megtalálták egymást.

Így hát gyors felfrissülés itthon és irány a motorkereskedő, azaz Milánó!

A forduljbalra hamar megadta magát, mivel előző nap már azzal jártam meg a bergamoi repteret és az akkuja elég gyengécske. Így az út végét (meg egy kicsit a közepét is) Gyuri emlékezetéből tettük meg. Közben felhívta a motoros embert, hogy van-e náluk ebédidő, nehogy belefussunk. Végül sikerült időben érkezni. Papírok, átadás-átvétel, örvendezés. A következő terv, Gyuri elmotorozik a munkahelyére, mi meg elkísérjük kocsival – addig is a cuccát mi visszük. De azért előbb egy próbakör az utcában.

Visszajönnie már nem sikerült: kifogyott a benzin. Még jó, hogy nem indultunk el díszkíséret, karaván.

Kaptunk benzint, majd hosszasan köszörülték az indítómotort. Először csak Gyuri, aztán a boltos is. Végül megegyeztek, hogy az ebédszünet végén majd gondjaiba veszi egy szerelő. A motort. Gyuri addig keres valami kávézót, mi meg megyünk haza. Persze már kissé kevesebb lelkesedéssel.

Mivel a forduljbalra már odafelé teljesen kivégeztetett, így következett az emlékezetből. Nem tartott sokáig. Mármint az emlékezet. Az út bő másfél óráig. És a nagy részében lila gőzöm se volt, merre megyek. Voltak helyek, amik rémlettek – még januárból. Aztán a nagy fehér folt. Gabi előtt igyekeztem lehetőleg leplezni, gondolva, hogy a délelőtti neki elég volt egy napra. De amikor azt kezdtem fejtegetni, hogy a dugóban az a jó, hogy ha épp rossz felé megyünk, legalább nem jutunk messzire, minden bizonnyal sejtette. Mert volt dugó is. Helyenként jó sűrű.

Végül a „kövessük a Bergamo táblákat” taktika bevált: ha már Gorgonzola kb. fél úton van Milánó és Bergamo között, legalább az iránynak stimmelnie kell valamelyest. Csak fel kell időben ismerni, ha egy szomszéd falun vágtatunk épp át. És gyorsan megfordulni ha már nagyon rég minden mást írnak a táblák, csak Bergamot nem. Bejött. Hazaértünk. És megfogadtuk, aznap már senki nem megy sehova, legfeljebb a saját kertünkbe, oda is csak kísérettel.

Végül Gabi délután mégis bátran nekivágott, hogy elmegy tejért, és sikerült is csont nélkül az expedició!

Csak Gyuri nem került elő. Pedig a boltnál még azt mondta, hogy a munkahelyére be se megy, mert hülyén néz ki, hogy bemegy négyre és eljön ötkor.

Na, de akkor hol van? Végül valamikor hat után felhívtam. A munkahelyén volt, mert volt valami értekezés, ami miatt muszáj volt. Későn jön.

És tényleg későn jött.

Valamikor nyolc körül telefonált, hogy most megy a metróhoz, mert nem indul a motor. A szerelő kipiszkált valamit a porlasztóból, be is jutott vele dolgozni, de haza már nem akart jönni a motor.

Majd hív, ha már közel van, menjek ki elé a metróhoz.

Hívott, mentem, vártam.

Jött a metró Milánó felől és Gyuri nem érkezett meg. A telefonom meg persze otthon. Mert ilyen rövid útra minek.

A menetrendet böngésztem, hogy kiderítsem, ott várjak-e vagy hazamenjek, amikor megérkezett – az ellenkező irányból. Túlment. Még jó, hogy hamar jött vissza az ellenáramú metró.

Egyetlen szerencse, hogy az ilyen napok is véget érnek egyszer J

Utózönge:

Hétfőn a bolt költségére elszállították a motort, vissza a boltba-műhelybe. Kicserélik a porlasztót. Még jó, hogy kaptunk rá 8 nap garanciát.

Ma ismét csütörtök volt.

Harmadik nap az óvodában ...

volt ma!

Múlt hét közepén, túl csalánon és több nappal túl az utolsó pisis gatyán gondoltam, itt az ideje, hogy megírjam azt a bizonyos e-mail-t Óvónéinek. Megírtam:


"Cara Anna!
Mio figlio Lőrinc Molnár, no bisogna pannolino. Solo a notte io do per sicurezza.
Ma voglio informare Lei sabato scorso lui a avuto orticaria, noi siamo andati a ospedale in Melzo. Pediatra a diagnosticato orticaria, e lui a dato medicina. ..." 

És így tovább... aki nem érti, azt nem terhelem a folytatással, aki meg érti, azt  meg inkább nem kínzom :-)
Aztán vártam. Péntekig. Akkor úgy gondoltam, ideje valami más csatornán is nyomulni, tekintve, hogy levelemet azzal az optimista gondolattal zártam, hogy hétfőn esetleg elkezdhetnénk az ovi rendszeres látogatását. Telefonálni kéne... Kéne bizony... Hát akkor keressük csak meg Veronica-t, a rottweiler anyukáját. Ő már úgyis olyan jól képben van Lőrinccel kapcsolatban. Azonnal szívesen segített, fel is hívtuk (hívta) az óvodát, kérte a megfelelő csoport óvónénijét (apropó csoport! ehelyt tudatom valamennyi volt gimis osztálytársammal, hogy Lőrinc is "E"-s lett :-) )
Aztán sokat és gyorsan beszélt. Én közben azon gondolkoztam, vajon mit, mivel én nagyjából 8 mondattal elintéztem ezt az e-mail-ben. Aztán egyezkedtek kicsit..., meg jegyzetelt is..., aztán annyit kivettem, mert többször és nyomatékkal ismételte, hogy "signora parla italiano" azaz a "signora" beszél olaszul.
Ez a "signora" minden bizonnyal én vagyok.
Aztán letette. És felvilágosított (olaszul, mert hát angolul még mindig nem tud), hogy hétfőn 3/4 9-kor várnak minket az óvodában. Jön ő is, mert az óvónéni aggódik amiatt, hogy én nem tudok olaszul.
Hurrá! Jöjjön! Én csak örülök!
És kezdte sorolni, hogy mit is kéne vinni. Ez a téma nem ért váratlanul, mert már szeptember elején kaptunk egy listát:

Őszintén szólva arra fel voltam készülve, hogy "Kedves Anyuka! Legyenek szívesek, holnapra hozzanak egy asciugamano-t!" Sőt, még a bicchiere di plastica (műanyag pohár) sem kavart fel túlságosan - bár egy kicsit a magyar kórházi viszonyokat juttatja az ember eszébe. Ám a lista többi részéből elsőre kb. annyit értettem, mit a kedves olvasóim jelentős többsége. Na, jó, a bianchi A4-et erősen kapiskáltam. Szerencsére van szép kéziszótárunk - amiben a listáról néhány dolog szintén nincs benne. Van ami egyáltalán nincs, van ami viszont benne van, csak "-ecske, -acska, -ocska" kicsinyítő képzőcske nélkül.

Na de a lényeg: hétfőn reggel, frissen és lelkesen biciklire pattantunk. Várakozással telin és izgatottan. Milyen jó, hogy Veronica is jött, így megtudtam, hogy melyik is a legrövidebb út biciklivel az oviba. Persze eddig mindig egy kicsit körbe mentem.  

Dezső barátnőm tapasztalt előrejelzése bevált: "Első nap az óvodában valaki mindig sír." Csak az nem mindegy, hogy Anyuka vagy Gyereke. Elárulom. Én voltam. Ja, és Veronica :-) Együtt szipogtunk és törölgettük a szemünket az udvaron, miután Lőrinc befúrta magát derékig az autós ládába - de azért mégis elkísért az ajtóig egy puszira és egy integetésre. Azt hiszem, itt volt az ideje ennek az oviba járásnak.

Ma reggel, a harmadik napon, azért annyira már nem volt felhőtlen a boldogság, de végül is együtt vigasztaltunk egy síró kisfiút - magyarul. Aztán délben el se akart jönni.

Holnaptól bent is ebédel, de utána aludni hazajön.

Meglátjuk. Nyilván nem lesz minden napja méznyalás. De amit ő még nem tud: innen kezdve a következő hat-hét évtizedben reggelente  - örömmel vagy sírva, de - menni kell.  

Hétköznapi apróságok - 4

Mire jó egy jó sütő?

Ígértem, hogy nem alakulunk gasztro-bloggá. Hát nem is. De egy jó sütőt, más hasznosra is lehet használni, nem feltétlen étel készítési célzattal.
Íme egy hétköznapi recept:
Végy néhány frissen mosott, ámde hamarosan szükségessé váló ruhadarabot.
Akaszd fel a sütő rácsának pálcikáira.
Állítsd a sütőt alsó-felső melegítés és légkeveréses üzemmódra, 50 és 100 fok közé.
És indítsd be.
Kb. fél óra múlva, friss ropogós gatyákat varázsolhatsz elő.

Különösen remek ilyen helyen, ahol magas a levegő páratartalma, így a nevezett gatyák magukra hagyva, esetleg két napig is száradnának.

:-)

Gasztro- 1

Ígérem, nem alakulunk gasztro-bloggá, annyian űzik már, hogy minek csetelnék-botolnék egy ilyen túlzsúfolt pályán a sok profi közt kétballábas amatőrként, de azért valószínűleg időnként fel-fel fog bukkanni ez a téma is, mivel ezen a téren se minden olyan, mint otthon. Sőt.
Mivel számos alapanyag nincs, vagy nem olyan mint az otthoni el lehetne kezdeni a "mivel helyettesítsük" kvízjátékot és megkísérelni megfőzni az otthoni kiherélt változatát. És biztos lesz is ilyen, meg olyan is, hogy kincset érő fehérrépákat és túrókat dédelgetek a mélyhűtőben - mint ahogy dédelgetek is, most is éppen.
De ezen nem hiszem, hogy lenne mit mesélni. Mesélni azt érdekes, ami nekem is új. És ilyen például a ...

Rizottó

Melynek általam alkotott új definíciója:
Rizottó az az étel, amit akkor főz az ember, amikor fél egy tájban ráeszmél, hogy az ebédre sütni szánt, félig még fagyos pulykacomb műanyagtálca felőli oldala erősen tokos. Olyan befagyott tokos. Avagy más módon szorítom magam sarokba.
A rizottóban az a jó, hogy ha fél egykor pattan ki az ötlet, akkor is egykor asztalon lehet.
Ettünk már:
-gombásat
-spenótos-gombásat
-tengeri herkentyűst (hmm..nyami)
- és most legutóbb: cukkinis-padlizsános-paradicsomos-...- egyefene-mozarellát is tegyünk bele változatot.
Íme:

 még egy kis petrezselyem...

... és kész!       

Aztán másik mesének itt a ...

Fekete kagyló

Ami orvul szembejön a hipermarket halas pultján, szép nagy hálós csomagok, és tulajdonképpen csak azért tűnik fel, mert nagy betűkkel rá van írva, hogy akciós és most egy kiló, 1.89 EUR.

Gőzöm sincs, hogy mit is akarok vele csinálni, de ennyiért kipróbáljuk, az tuti. És nagy határozottan kérek is egy csomaggal. Mire az eladó hölgy megkérdezi, hogy megmossa-e. Hát, ... mossa. Abból - gondolom - nagy baj nem lehet. (Itt mesélem el, hogy errefelé a hal is úgy üzemel, hogy amikor kérünk ilyen-olyan halat, akkor megkérdezik, hogy megpucolják-e. Igenlő válasz esetén valami hihetetlen sebességű belezés veszi kezdetét. Na, persze, olyan késsel lehet.) Erre beborítja a zsák kagylót egy rozsdamentes Hajdú centrifugába (legalábbis kinézetre), ami aztán percekig fröcsögve mossa a kagylókat. Tény, hogy egy szem homok sem volt benne. Közben elbeszélgetünk: Törni kicsit olasz, lenni külföldi. Honnan is jöttünk? Dánok vagyunk? Majdnem. Hasonló. Mire kicentrifugálja a kagylókat, megbeszéljük, hogy mikor jöttünk és miért és meddig is stb.  A csacsogós epizód külön szépsége, hogy másfél héttel később a halas hölgy messziről rám integetett. Egy kb. Tesco méretű áruházban :-)  

De térjünk vissza a kagylókhoz. Hazaérve persze felütöttem az internetet, ahol a google-ba beütve  a fekete kagylót, első helyen hozta a Chilli és Vanillia (íme a nagy karriert befutott gastroblogok egyike) azon fejezetét, ami a fekete kagylót taglalja és amiből szerencsére nem csak az derül ki, hogyan csinálják a belgák a fehérboros-tejszínes nemzeti eledelüket, de az is hogy miről ismerni fel a fogyasztásra alkalmas és a kukaérett kagylót.

Előbbiből friss meleg bagett és a maradék fehér bor társaságában remek vacsora kerekedett. 

És újra bebizonyosodott, nálunk olyan nincs, hogy valami nem autó:

Autó

Ez az ételek, de persze nem csak az ételek nagy családja. Csak néhány példa, a teljesség igénye nélkül:

 "Mami, a halacska beszállhat?" - és persze beszállhatott.

Az "utasokat" végül megette, de az autóhoz tilos volt nyúlni...inkább evett egy másik zsemlét.

Kanyar?! ...Ó!

Avagy ember tervez...

Az aggódókat máris szeretném megnyugtatni: nem kanyaró.
De azért ebben mi sem voltunk biztosak egy ideig...
Ámde, csak sorjában.

Elapátlanodtunk a hétvégére, mivel Gyurinak egy temetés okán, sajnos haza kellett utaznia a hétvégére. (Mindazok, akiket nem látogatott meg személyesen ebben a két és fél napban, ezen a ponton sértődhetnek meg, ha erre késztetést éreznek!) Péntek reggel fél hat felé kivertük Lócit az ágyból, hogy most megyünk a repülőtérre, erre megjegyezte, hogy "Óóó, sötét van kell a lámpa!" Bölcs meglátás és praktikus gondolat. Hozta is hősiesen és még a reptéren is lelkesen világított, pedig ott nem is volt sötét. Aztán intettünk sok pá-pá-t és visszaautóztunk* haza, Gorgonzolába, majd szokásos, még blogolni sem érdemes péntekünk volt. Este még körülnéztem a neten, hogy van-e a hétvégén elérhető távolságban valami izgalmasnak tűnő bolhapiac, aztán irány az ágy!
Szombat reggelre Lőrinc így nézett ki:

 

Bevallom, kicsit gyorsabban hatott mint a reggeli kávé szokott. És bár tudom, Gyurinak már egyetemistaként sem volt erőssége sem a bőrgyógyászat, sem a gyerekgyógyászat, de első nekifutásra lefotóztam - nem a Gyurit (a képek vakuval készültek, így halványabbak mint a valóság volt), és sebtében telefonálni kezdtem a Robiékhoz, mit szállásadókhoz, hogy küldöm az emilt, hova kérik és Betti is mint gyakorló anya is vessen pár diagnosztikus pillantást a képekre. Ki is vertem őket az ágyból, szegények, azt hitték szombat lévén alhatnak. Ez nem jött össze.

Hamar összeállt az elektronikus konzílium, és a szakvélemény is: akár valamelyik gyerekbetegség is lehet. Jó lenne, ha látná orvos (3D-ben is), mert pl. otthon a kanyaróra még bejelentési kötelezettség is van.

Na, ekkor már kevésbé rágódtam azon, hogy elmosta a bolhapiacot a kérlelhetetlenül hulló eső. 

Lóci amúgy teljesen jókedvű volt és éhes, és éhesen vakarózott. Sokat.

Mivel már majdnem egy hete van bejelentett betegbiztosításunk, sőt, gyerekorvosunk is, meg háziorvosunk is, ezért első körben nekigyürkőztem, hogy felhívom a gyerekorvos neve mellett talált telefonszámot.

Illetve előbb feltöltöm az olasz mobilt (pénzzel, nem árammal), mielőtt telefonálgatni kezdek. Néhányszor meg kellett hallgatnom az automata üzenetet ahhoz, hogy megértsem: pillanatnyilag nem kapcsolható, ismételje meg a hívását később! Mikor később? Hétfőn? Addig meg majd itt fertőzünk. Na, persze, főleg egymást, mert hova is mennénk ebben az esőben?

De, akkor most hogyan tovább?

Vadásszunk szomszédot! Persze Lóci is jönni akar, naná. A szakadó esőben, papucsban, fertőzni. Körbe-körbe. 

Szomszéd egy szál se. Szürke ég, eső, csönd mindenhol és csukott spaletták - ilyen időben minek is kinyitni? Aha, de kire zörgessek így rá? Akire még be is csengetnék, az az épület végi asszonytárs, a két kutya anyja, akiről még azt is tudom, hogy ő is éppen egyedül maradt a hétvégére. Ám a lakásuk a kertjükből nyílik, a kertkapu meg pont a kutyák miatt zárva. Az egyik egy rottweiler. Csengő nincs.

Még egy-két hasonló körrel elmúlattuk így az időt úgy 11-ig. Lőrinc már nem is akart jönni. Rájött, hogy ezek a kirándulások annyira azért mégsem viccesek. Ekkor jött az ötlet: telefon a rottweiler apukájának, aki ugyan nincs itthon, de az ő telefonját tudom - ugyan dobná már át sms-ben a neje számát. Átdobta. Majd rövid de velős telefon: "légy szíves segíts! Nehéz elmondani, kérlek gyere át!" Kb. 25 másodpercen belül itt volt - én nem tudom, mire számítanék, ha kapnék egy ilyen telefont. De sokkal egyszerűbb volt felhúzni Lőrinc pólóját, mint olaszul ecsetelni valakinek (aki angolul nem tud), a piros kiütések kinézetét. És akkor már kicsi olasszal, kicsi nemzetközi mutogatással sínen voltunk. Irány a szomszéd falu, ahol van kórház és van ügyelet! Persze, ő is jön velünk. És jött és intézkedett és elmagyarázott. A felvételes nővérnek a helyzetünket (olaszul) és nekünk, hogy mit mondott a felvételes nővér (szintén olaszul) Így azt is megtudtam, hogy zöld kódot kaptunk (tisztára,mint a Vészhelyzetben!) ami a fehér-zöld-sárga-piros skálán már elég volt ahhoz, hogy a folyosóról félreállítsák a többi várakozó gyereket, mert mi lehet, hogy fertőzőek vagyunk.

Így kb 3 percen belül egy idős gyerekgyógyász színe elé kerültünk, aki kis hasnyomkodás után gyorsan ki is mondta az ítéletet: orticaria azaz csalánkiütés. (mellesleg íme egy nyelvi gyöngyszem: ortica = csalán). Diéta - a mellékelt lista szerint, valamint kétféle gyógyszer (amiből egy-egy adagot a helyszínen meg is etettek-itattak vele!!!) Aztán hétfőn keressük fel a gyerekorvosunkat.

Az egész kiütés estére elmúlt.

Aztán vasárnap reggel ez a párducmintás gyerek vigyorgott rám:

A mókás, hogy szombaton a törzse, hasa-háta volt egy merő piros. Vasárnapra a keze, lába, arca. És ekkor meggyanúsítottam a szalámit amit pénteken is és szombaton is vacsorázott - húsfélét nem tiltott a lista, csak olyasmit, hogy tojás, hal, tejtermék, spenót, eper, dió, mogyoró, élesztő (milyen jó, hogy azt már épp tudom is, hogy mondják) stb. Ez persze nincs bizonyítva, egyelőre gyanú.

Hétfő reggel tünetmentesen mentünk Apáért a reptérre. Aztán felhívtuk a gyerekorvosunkat. Pardon, ez nagyképű kijelentés volt. Megkértem a szomszédasszonyt, ugyan hívja már fel, ő úgyis teljesen képben van.

Kaptunk időpontot holnapra. 

És most nem eszünk szalámit. Aztán majd meglátjuk.

Mindenesetre gyakorló anyák és/vagy gyakorló gyerekorvosok mindenféle gondolatát szívesen veszem!!

És persze majd megnézzük - már Apával együtt - milyen bolhapiacok vannak nyitva hónap első hétvégéjén.

De most inkább alszom egyet!

PS:

Elmentünk az új doktor"bácsi"-hoz. Szerintem max. 35. De rendesen tud angolul! Hurrá! Mielőtt megvizsgálta Lőrincet, megkérdezte, hogy ő is tud-e angolul. Amolyan "ugye, persze ő is beszél angolul?" közvetlenséggel. Mondtam, "ó, hogyne!", és nem tettem hozzá, hogy nálunk, a jó öreg koronagyarmaton, mi sem természetesebb, mint hogy egy 3 éves beszél angolul. És a fiam nem hozott szégyent ősz fejemre, teljesen adekvát pillanatokban mondott yes-t vagy no-t a doki kérdéseire :-) Be kell valljam, remekül mulattam - póker arccal természetesen. 

Nos a végső igehirdetés: ezeket a tüneteket (lásd feljebb a leopárd mintákat) ebben az életkorban általában vírusfertőzés okozza. Ételallergia ilyesmit idősebb korban eredményez. Szedje még péntekig  a Cetrizin cseppeket, aztán felejtsük el az egészet. Arra a kérdésemre, hogy mi légyen a diétaval, annyit mondott "diet free!" - amolyan enyhe "ugyan már!" tekintettel.

Hazafelé ettünk egy fagyit.

*Többen érdeklődtetek, hogy van-e már autónk, vagy biciklivel fuvarozzuk haza az ebay-en vadászott bútorokat. Mert sok mindenről írok, de mindenről nyilván nem lehet. Itt nyugtatnék meg mindenkit, hogy van, bár még nem a végső, csak átmeneti, de jön-megy és csomagot cipel, tehát szuper!

Hétköznapi apróságok - 3

Mosogatunk, mosogatunk, ... de nem mindegy mivel!

Mosogatunk, mert mosogatni kell. Mindig. Sőt szinte folyamatosan.
Érkezésünkkor nagy örvendve fedeztem fel, hogy a konyha fotóján a sütőtől egyel balra lévő vízszintes fülű ajtó nem mást rejt, mint egy szép IKEAs mosogatógépet! Hurrrráááá!!!! Az más kérdés, hogy ezzel jelentősen megcsappant a tároló kapacitás, de sebaj! Ne legyünk negatívak, a kuktát majd csak tesszük valahová. Végül is elfér az a szekrény tetején is, a fő, hogy van mosogatógép!
KlukkLaci ki is irodalmazta gondosan (hiába, na, a vér nem válik vízzé, ilyen egy precíz vegyész), kell bele só (bors, paprika), mosószer, meg öblítő, meg...
Én meg mondtam, hogy kell bele egy nagy kutyafüle és lelkesen megvásároltam a boltban az ismerős feliratú és ismerős kinézetű tablettákat: kék és fehér téglatesten piros golyó üldögél.
Aztán mosogattunk.
Először csak géppel.
Aztán idővel néha már kézzel is. A gép után.
Aztán a poharak lassan opálosból kezdtek tejfehérbe váltani.
Aztán a kanalak is.
A tányérok nem. Azok gyárilag fehérek.
Hmmmm... itt valami nem OK. De mi???
Talán valami zsíros kosz ül a szűrőben? Szűrő kimosva.-  Pipa.
Újabb mosogatás: a helyzet nem javult.
Mossunk magasabb hőmérsékleten!
Mossunk üresen!
Mossunk mosogatószer nélkül!
Mossunk mosogatószerrel és üresen!
Aztán mossunk el minden edényt, ami a mosogatógépből kijött!
Aztán olvassuk el újra a vonatkozó szakirodalmat. Aszongya, hogy a vízlágyító mennyisége, meg a beállítása, meg túl sok az öblítő - na az biztos nem, mert olyat nem is tettünk bele. Meg mást se. Csak a piros bogyósat.
De mi is van ebben a pirosbogyósban? Na, nézzük. Van benne detergente. Slussz. Más nincs. Kék réteg ide, meg piros bogyó oda. Ez a doboz a classic nevet viseli, ebben ez van. De létezik olyan, hogy tutto in 1, abban már van funzione del brillantante meg funzione del sale. A quantum fantázia nevűről meg már inkább nem is beszélek!
Na, szóval, lehet, hogy ez az opálos, fehéres izé egyenletes és homogén rétegben a vízkő? Amit gyűjtünk egy hónapja, mosásról, mosásra (70 fokon meg pláne!)?
Pompás. Az ellen jó az ecet. Úgy józanparasztilag. Aztán, majd ha ez elfogy, veszünk valami másmilyen bogyósat. De ezt se herdáljuk.Addig is irány a közért, mert persze a jóféle ungherese eceteszenciát nem hurcoltuk ki ide. Salátában meg remek volt a balzsamecet.
Bolt: ecet van. Borecet. Vörös és fehér. Meg almaecet. Meg sok-sok balzsamecet. Legalsó polcon olcsó ecet. Az is borecet. Vörös és fehér. Ecetsav tartalom 6 % maximum.
Haha, nem fogtok ki rajtam, irány a tisztítószer polc! Van pl. etilalkohol (jééé!), magyarul denaturált szesz. Szép rózsaszín. Meg ammónia, meg desztillált víz (profumata), meg sósav. Utóbbit talán nem kellene belelocsolni a vadonatúj mosogatógépbe, a többit meg minek.
Aztán van mosogatógépbe való brillantante meg sale. Némelyik szép nagy doboz, hogy maradjon azután is, ha majd elfogy a pirosbogyós!

Hát így esett,  hogy ma beküldtem a mosogató gépbe egy szép nagy pohár fehérbor ecetet. Vagy fehér borecetet. Vagy fehér-bor-ecetet. Mindegy. 1 liter 0,94 EUR. Az illata kifejezetten jó volt. És a homály is csökkent a mosogatógép falán, meg a poharakon.

A módszert jövő héten validáljuk. Aztán megírom a SOP-t.

Addig is jó éjszakát mindenkinek!

Ezt talán nem pont így kellet volna mondani...
(ez is gyűjteménynek indul, ami vélhetőleg gyarapodni fog)

- Néhány napja a szomszédos tejgazdaságban kértem "Tre litri letto"-t. "Latte" helyett.
Azaz három liter ágyat. Furcsán néztek.

- Ma ugyanott a Gyuri is érdeklődött, hogy van-e eladó "letto".
Neki se adtak.
De lassan majd csak megtanulják.

-Szomszéd néni kérdezi Lőrincet: "Come ti chiami?" (Hogy hívnak?)
Odasúgtam neki "mond a néninek, hogy va bene". (Jól vagyok.)
Mondta. Nagyon szépen. Néni nem kérdezett többet.


- Aztán van ez fordítva is, azaz minek kiszótárazni azt ami egyértelmű?
Polenta főzés. Magyarul puliszka :-)
Mivel nem tartozik a mindennapi receptjeim közé (illetve eddig nem tartozott, de ez úgy tűnik, változni fog), gondoltam nem árt elolvasni a zacskó oldalát.
Körülbelül értett, vagy inkább sejtett mondatok között felbukkan ez a két szó: "acqua salata". Mindkettő tiszta ugyebár? Az acqua-t mindenki érti, ha másért nem, hát a Picasso kalandjai film okán. Talán kicsit másképp írva, de nem ez a lényeg. A salata-n meg nincs mit értekezni.
Csakhogy az egésznek sehogy se volt értelme egy zacskó kukoricadara oldalán, a "hogy főzzünk polentát" fejezetben. Csináljak mellé salátát? Vagy mire gondolhattak?
Hosszas fejtörés után megadtam magam és elővettem az olasz szótárt. Olyan szó, hogy salata nincs benne. Van viszont olyan, hogy salato = sós - mert a mellékneveknek a szótárban a hímnemű alakja szerepel.  Ha a nőneműre van szükség, kéretik a szóvégi o-t a-ra cserélni.
 A magyar saláta pedig insalata :-)
És polentát sós vízzel kell főzni ...



Ahogy az ember egyre többet tud, úgy derül ki egyre gyakrabban, hogy milyen sokat nem tud. Vagy még inkább, hogy rosszul tudja.
Lőrinc legutóbbi óvodakerülő taknyossága végén összefutottunk a szomszédasszonnyal a piacon. Érdeklődött: hogy vagyunk. Mondtam, hogy már jobban, mert beteg volt, 4 napja ma először "fiori".
Kételkedve nézett rám, majd megmorzsolgatta a mellette lévő bokor levelét, és csak annyit mondott, hogy "a fiori az ilyen". Ja, tényleg, eszméltem: a fiori az virág. Illetve Virágok. A Lóci meg fuori, azaz kint. Mármint négy napja akkor először volt kint.
Hasonló helyzetekben mindig eszembe jut a fülöpszigeti szomszédasszony a Szerénából, amikor augusztusban Szentivánon a kertben ülve azt próbálta tisztázni, hogy az ő gyereke a medencénkben éppen eszik, iszik, vagy úszik...
Ehhez képest nekünk még egész könnyű dolgunk van.

Előmeneteli részjelentés - azaz hogyan alakul házunk és tája

Mindenek előtt szeretnék megnyugtatni mindenkit, aki még a konyhai vízcsapunk miatt aggódik, hogy van vízcsapunk! Már mire kijöttünk is volt.
Egyúttal köszönjük a sok jó megfejtést, ami a "mi hiányzik a képről?" feladványunkra email-ben és telefonon érkezett. Nehéz lenne győztest hirdetni, de azt mindenképpen meg kell említsem, hogy a zsűri különdíját Hédi  kapta a "Kukk Laci" válaszért. Gratulálunk!

Az érkezés után rögtön kezdetét vette két nagyobb project: az ebay (nemzetközi vatera), secodamano.it és az IKEA intenzív böngészése, illetve a festés. Közben kaptunk pince tárolót, így pl. a sátrakat, hűtőtáskákat és hasonlókat levonszoltuk oda, ezzel is kissé szellősebbé tettük a közlekedő ösvényeket a dobozhalmok között.

Aztán lecsaptunk egy ágyra az ebay-en. Két éjjeli szekrénnyel és egy komóddal. Még várja, hogy összeszereljük, mert matraca még nincs neki, és a szobát is egyszerűbb így festeni.

Közben egyszer csak lett székünk. A szállásadóktól érkezett 6 db vadonat új IKEA szék, mivel valamiért úgy gondolták ez is a berendezett konyha része, nem csak a vízcsap. Erre speciel mi nem számítottunk, mivel szerintünk a szék az étkező része, de hurrá, ezzel is egy lépéssel előrébb vagyunk!

Utána egy összecsukható vendégágy érkezett az ebay-ről, amit ha épp nincs vendég, akkor felváltva használunk, mint üdítő változatosság a földön alvás után. Mivel már mindhárom felfújható matrac réges-rég megadta magát. Igaz, hogy az összes egyéb szóbajövő alkalmatosság (önfelfújós matrac, Lóci számfeletti ágybetét matraca, használaton kívüli IKEAs székpárna, paplan) bevetésével már megnyomorodás nélkül lehet a földön aludni.

Közben dúl a festés!
Persze ilyen segítséggel könnyű!

"Apa, kezdhetem?"

 "Várj, megmutatom, hogy kell!"

... és a szorgalom eredményeképpen egyre sárgább!
... a gyerek is...

"Így jó lesz?"

"Akkor csinálom!"

 "Szerintem kész."

És íme tényleg: a "sárga szalon"

 Innen nézve még sárgább!

Ez lesz a ti szobátok, ha meglátogattok :-)
Addig is mi alszunk benne, amíg a többi készül.

És ha már festettünk egy függőlegeset, most fessünk egy vízszinteset!

Ééééés közben megérkezett a zuhanyfülke, az addigra már (kivételesen fehérre) kifestett fürdőszobába! - KlukkLaci! Jöhetsz zuhanyozni!

Itt tartunk most. És folytatása következik!