Van már vagy
fél éve is, hogy Vera barátnőmmel beszélgetve, ő a következőt mondta:
- „Nálatok mi
újság? Gondolom, minden rendben, mert rég írtál a blogra.”
Az ő
kijelentésének felerészben alátámasztásaként, felerészben cáfolataként álljon
itt egy február végi péntekünk részletes története. Szerencsére nem nevezhetem
tipikus pénteknek. És isten bizony mindez egy napon történt.
2015. február 20. péntek – elméletben
A farsang,
pontosabban a karnevál itt egy komoly dolog. Annyira, hogy az időszak utolsó péntekje óvoda
és iskola szünet is. Van valami neve is – de most hagy ne tudjam.
Jó kis extra
szünet, várhatóan szép idővel, ragyogó napsütéssel. kitaláltuk Mariana-val,
Angelo mamájával, hogy amíg az apák dolgoznak, fogjuk a két gyereket, és irány
a hegyekbe! Laza másfél órányira tőlünk már ismerős sípályák vannak, meg főleg
szánkópályák, jó kis mozgó szőnyeggel. Fel se kell vonszolni a szánkót a hegyre
(hol van már a mi gyerekkorunk!), csak rálépsz a futószalagra, fogod a szánkót
és gyönyörködsz a tájban, amíg … döngve pofára esel. Mert valakinek valamije
beakadt valahova és ettől bekapcsolt a vészfék.
Na, de vissza az idillhez!
Viszünk szendvicseket és két lecsúszás között pikniket rendezünk szánkón ülve.
Aztán
kényelmesen haza tudunk érni úgy, hogy Lőrincet Davide-éknál (momentán a
legjobb barátja) leadjuk egy „pizsama party”-ra, mindkettőjük legnagyobb
örömére, mi meg este 8-ra bemenjünk Milánóba, az ittlétünk első klasszikus
zenei eseményére: Bartók Kékszakállúja, magyar fellépővel.
Hurrá!
2015. febr.
20. péntek – gyakorlatban
6:05
- Mamiii!!
Átjöhetek hozzátok? ... Vigyél!!! ... Hol van a teherautóm?
- Mittudom én…
ahol hagytad. Talán a nappaliban. Mindjárt megnézem…
„De hideg van
itt… jé, nyitva van az ajtó. Nyitva hagytam volna az esti szellőztetéskor?
Szoktam én este szellőztetni??? … És valami van az ajtón kívül, a küszöbön… a
levéltárcám. Rajta egy kupacban mindenféle, lényegtelen, névjegyek és régi
cetlik, ami benne szokott lenni. … Hogy kerül ez ide???”
- Gyuri!!!!!!
BETÖRTEK!!!
„Jajj, mit
kell ilyenkor csinálni? … Körül kell nézni! … Mit kell nézni? Az ajtótól 2 m-re
az asztalon a laptop – a helyén. Másik oldalon a fényképezőgép – a helyén… A
TV? Hülyeség, az marha nehéz… Konyha… megvan a konyha. És nincs benne betörő se
… A hátizsákom, az a kis hétköznapi szaladgálós, na az nincs meg. Mi volt
benne? A pénztárcám, … meg pár kisautó, … meg az összes igazolványom, meg
Lőrincé is, magyar és olasz, mind...
És ha
körülnéztem, akkor mit kell még csinálni? Ja, nem nyúlni semmihez. Már
becsuktam az ajtót, mert jött be a hideg… A kilinccsel … basszus…”
- Mi történt?
- Mondom,
betörtek. Kinyitották a nappali ajtaját és bejöttek a kertből.
- Ne nyúlj
semmihez!
- Jó, már
nyúltam. Felhívom az Andrea-t (az egyik tulaj), hogy mi van ilyenkor.
Andrea azon
kérdéséből, hogy „hozzátok is?” kiderült, hogy nem csak hozzánk. Két lakással
arrébb is. Onnan egy irattárca hiányzik, a gazdája épp kint bolyong a kertekben
és a parkolóban, keresi. Aztán pár perc múlva bebolyonganak hozzánk is, majd
kicsit később ismét a szomszéd jön a kert felől, ahogy ez itt ma szokássá vált.
Kezében a hátizsákommal. Benne minden: pénztárca, bankkártyák, kisautók,
igazolványok. Kivéve a készpénz. Tizenöt euró. Ott egye meg a fene.
Közben megtudtuk,
hogy itt ilyenkor nem hívogatjuk a rendőrséget, hanem odaballagunk a
rendőrörsre és bejelentést teszünk. Mondta a szomszéd, hogy megy majd ő is,
délután, munka után. Addig keresi még kicsit az irattárcáját.
Ja, és a térfigyelő kamerák mindent felvettek.
Ketten voltak, kapucniban, a kameráktól legtávolabbi ponton feszítették fel a
kerítést, és összesen 40 percet bíbelődtek itt, valamikor 4 óra tájban.
8:30
– rendőrörs
Idefelé
jövet felhívtam Mariana-t, hogy késni fogunk, mert betörtek. Nem leszünk ott náluk
9-re, ahogy megbeszéltük. Nem tudom mennyi ideig tart egy bejelentést megtenni.
De kenje csak a szendvicseket, megyünk.
Rövid tanakodás után úgy döntöttünk, hogy én jövök a rendőrségre. Mert bár
Lőrinc tud messze legjobban olaszul, de mégiscsak hülyén nézne ki, ha az
ötévest küldenénk. Várni annyit kellett, amíg az automatából ittam egy kávét –
mert a két rendőr is megitta a magáét. Közben azon merengtem, hogy melyik a betörő
és melyik a szalonna? Az egyik lardo, a masik ladro… Talán nem vennének igazán komolyan,
ha azt találom mondani, hogy megfúrta a kertajtót és bejött a lakásba … egy
szalonna. Olyan ez, mint az angol: ott a rablás és a gatyagumi van az agyamban
kibogozhatatlanul összegubancolódva. Hiába, ezekkel a vagyon elleni
bűncselekményekkel mindig baj van.
Végül
is simán ment. Csak a rendőrnek nem a nyomtatás. Folyton összeragadtak a lapok.
De aztán egyesült erővel legyőztünk a HP laserjet-jét.
12:30 - Piani di Bobbio
Végre,
sikerült felérni! Másnak is iskolaszünet volt. Így a felvonó parkolójáig se
jutottunk el kocsival. Csak egy faluval arrébb. De szerencsére ki van ez
találva, van direkt buszjárat a parkolók és a felvonó között. Ingyért. Ha már
úgyis fizetsz a parkolóért. Illetve mi most oda se fértünk be. Szóval azért se
fizetünk…
Két
ég, ragyogó napsütés. Mire felértünk a felvonóval mind a két gyerek közölte,
hogy éhes. Így a piknik nem két lecsúszás között, hanem már az első előtt
elkezdődött. Sebaj, így is van bő 3 óránk szánkózni!
13:00
Éééééés
csúszááááásss!!
Mi
ez a hideg a bal lábamon? A bakancsom, mint egy éhes krokodil tátja rám a
száját. Neeee,mááár…
De elég gyorsan megszületik a megoldás: a zokni és a
cipő közé egy frissen kiürült szendvicses nejlon zacskó, a bakancs orrára meg
kívülről egy decathlonos gumis csúszásgáltó (ARPENAZ 100 GRIP - igazán
praktikus, zsebben is elfér).
Nem szép ettől a bakancstól, hogy ilyet tett, hiszen
még csak alig …17 éves…
15:30
Indulás haza!
Kb. három perce egy felhő kúszott a nap elé. Ettől
mindenki elindult haza. Hömpölyög a tömeg a felvonónál.Aztán hömpölygünk a busznál.Aztán fönt a buszon is hömpölygünk.Még jó, hogy időben elindultunk.
17:30
Van valami fanyar humor abban, amikor megy előtted
egy teherautó negyvennel - előtte semmi, ameddig a szem ellát. És a szembe
sávban sok kilométeres kocsisor mozdulatlanul odaragadva az aszfalthoz. A
másfél órás útból másfél órát jöttünk. Most félúton vagyunk.Mondom, van valami fanyar humor benne. Csak bennem
nincs humorérzék, hogy értékelni tudnám.
18:45
Ugrás nejlonzacskóból, nejlonharisnyába. Mosakodni
most nincs idő. Ami büdös, az most büdös. Slussz, passz. Enni se kell. Majd lesz
olyan is, hogy eszem. Szép volt az a sonkás szendvics a hegyen... Lőrinc majd
eszik Davide-éknál.Még van esély odaérni. Ezt mondja a google is meg a
forduljbalra is. Cím a jegyről átmásolva a forduljbalrába.
Indulás.
20:00
Milánó belvárosában nem könnyű parkolót találni. Na
persze a belvárosba bejutni se könnyű.
20:15
Még jó, hogy a Kékszakállú a második részben lesz.
20:20
Parkoló sehol ezen a környéken.Már inkább nem beszélgetünk.
Mintha valahogy nem lenne teljes az egyetértés abban,
hogy ideérhettünk volna-e, ha..
20:30
Ott egy parkoló!!! De nem világos, hogy hogy fér itt
be ez az autó. De egy pasas jön, azt mondja, hogy igen, ez egy parkoló, majd ő
beviszi a kocsit. Huhh..
Rohanunk.
Már aki tud. Szép cipőben. És nem fáj a
lába.
20:45
Itt állunk a jelzett címen. Idehozott a forduljbalra.
Utca, házszám stimmel. Még a város is.Csakhogy éppen nincs itt semmi. Egy vendéglő. De ott
sem hallottak erről a koncertteremről.(Ha lenne még humorom talán eszembe jutna, hogy nem olyan
nagy baj, ha lassan megyünk, ha úgyis rossz irányba tartunk – de már több órája
nincs humorom)
20:46
Szerencsére valami nemzetközi közönségszervező cégtől
vettük a jegyet, ezért a telefonos ügyfélszolgálatos hölgy kiválóan tud
angolul. Szerencsére, mert Gyuri ilyen folyékonyan káromkodni olaszul nem
tudna.A cím, ahova jöttünk a jegypénztár címe.A koncertterem nagyon nem itt van. Szerintük a koncertterem címe is rajta van a jegyen.
Rajta, persze. Kisbetűvel, sarokban.Szóljak neki, hogy az úttest közepén káromkodik? Á,
nem zökkentem ki.
20:55
- Te tudod, hogy hol a kocsi?
- Én nem.
- És kaptunk valami bizonylatot, elismervényt van
valamit, vagy csak otthagytuk a kocsit az azt se tudjuk hol, kulccsal együtt
egy pasasnak… ?!?
… keresés… keresés…
- Várjál, van itt valami cetli.
És megtaláltuk és visszakaptuk. Huhhhhh. És hazamentünk és kinyitottunk egy üveg vörösbort.
Meg még talán egy másikat is.
Epilógus
Két nappal később, vasárnap délután ugyanott,
ugyanazt a koncertet adták.Némi telefonálgatások után (már nem az úttest
közepéről és nem angolul) egy halvány ígérettel a zsebünkbe elmentünk a koncertteremhez.
És tekintettel arra, hogy nem volt teltház, meg arra, hogy betörtek hozzánk (igaz,
nem pont péntek este, de hát csak betörtek), meg arra, hogy szépen néztünk,
beengedtek a péntek esti jegyünkkel.
Így aztán abszolút igaza van Verának: nálunk minden rendben!
És abszolút nincs, mert mégis írtam a blogra! ;-)