Távolodó ünnepek - de most már tényleg nagyon - folytatás, mert megígértem

Karácsony

Ahogy elkezdődött az adventi időszak, megjelentek a fényfüzérek a házakon és a kertekben - még kivilágított szánt is láttunk, csak a világító rénszarvas csorda hiányzott előle.
Közben az utolsó fűnyírás után nagyjából egy héttel leesett 20 cm hó. Ez, és a mi udvarunkat is díszítő fények tényleg karácsonyi hangulatot varázsoltak.

A többit itt találod: 

https://picasaweb.google.com/molnar.lorinc.daniel/CascinaMirabelloNeve?authkey=Gv1sRgCLmS6K_66bepRg

  

Lőrincnek ez volt az első igazi hó-élménye. A tavalyi se volt rossz, de akkor még inkább csak csodálkozó érdeklődéssel nézte ezt a furcsa, hideg fehér izét. Most már tudta magától is, mit is kell vele csinálni: belefeküdni, megenni (anyai intelem egy-két nappal a havazás után: "rendben, megeheted, de csak azt ami nem sárga!"), hógolyót dobálni, hóembert építeni, stb. Építettünk is egy csinosat, mindjárt a konyhaablakkal szemben:

A feje akkorára sikerült, hogy a vasalódeszkán kellett felgurítani a testére, mert emelni nem lehetett.

Érdekes, hogy nem találkoztunk karácsonyi piaccal. Illetve láttam egy-két plakátot, hogy a szomszéd városban egyik vagy másik szombaton vagy vasárnap lesz valami karácsonyi kirakodás. De azzal a fajtával, amit mi is valószínűleg a németek felől importáltunk,  ami egy hónapon keresztül kitelepül a főtérre, és ahol esténként forralt bort szorongatva lehet pletykálkodni a kollégákkal, ismerősökkel, otthoni/külföldi barátokkal, miközben az ember remek ajándékokat talál (magának) - na, azzal nem találkoztunk. 

Volt "cserében" Betlehem. Meglepően sok. Kicsik, nagyok, kint és bent. Még az olaszórán is elkapott az egyik lengyel apáca, akarnék-e papírból hajtogatható Betlehemet venni Lőrincnek. Akartam, persze. Igaz, odáig már nem jutottunk, hogy kivágjuk, összehajtsuk, de sebaj, jó lesz jövőre.

Az egyik kedvencünket az egyik családi ház kertjében óvodából hazafelé jövet kellett megnézni nagyjából naponta.

 A másik kedvenc a Martesana partján épült.

De volt az udvarunkban is egy igencsak részletgazdag példány, amit az egyik tulajdonos alkotott a lakásuk elé. Ezen a figurák mozogtak is, a patakban igazi víz folyt és forgatta a malom kerekét.

Az otthoni karácsonyokhoz képest feltűnő különbség leginkább az volt, hogy elenyésző mértékben volt csak kereskedelmi jellege ennek a karácsonynak. Persze, lehet, hogy másképp láttam volna, ha bent laknánk Milánóban. De meglepő volt, hogy még dec. 22. szombaton délután is simán bejutottam a bevásárló központ parkolójába, sőt a hipermarketbe is. Ahol nem voltak többen, mint egy átlagos vasárnapon. A pénztárnál nagyjából hárman álltak  előttem - és nekem volt a legpúposabb a kosaram. Látszott, csak én hiszem azt, hogy a következő hat hetet a spájzból kell túlélni és aki nem készül fel, éhen hal...

Éhen mi se haltunk. Persze a "mit is együnk szent karácsony alkalmából?" kérdés kicsit érdekes volt. Leginkább, amikor kezdtem sorra venni, hogy mit is szoktunk otthon ... és azokhoz mit is nem lehet itt venni. A legszebb talán az a jelenet volt, amikor a szomszédos zöldség árus cascina tulajdonosát, Lucianát faggattam arról, hogy vajon ismerik-e a világnak ezen a felén savanyú káposztát. A jelenet egy idő után erősen emlékeztetett a Picasso kalandjai c. film azon epizódjára, amikor az ifjú Picasso a főbérlőjétől az "aqua" iránt érdeklődik. És a végkifejlet is azonos volt: "no". 

Sebaj, majd eszünk panettonet!

Végül ettünk halászlét egész másként - elvileg úgy ahogy ezt a marseille-i halászok csinálják (mert az olyan autentikus itt Gorgonzolában...) ropogós, friss, meleg kenyérrel. Utóbbit az egyik szomszédnak köszönhetjük. 23-án éjjel ugyanis bekopogott egy rekesz mindenféle kenyérrel. A felesége az egyik nagy közértben dolgozik a közelben és valószínűleg a nyakukon maradt egy csomó, amit aztán szétosztottak. Ipari menyiséget kaptunk, minden tiltakozás ellenére, amit aztán - kárba ne vesszen - beszuszakoltam a mélyhűtőbe. Ahonnan az elkövetkező napokban mindig az éppen fogyasztandó mennyiség került át a sütőbe. Ami, mint kiderült, nem csak gatyaszárításban jeleskedik, de ropogós friss kenyeret is tud csinálni a fagyosból percek alatt.

A panettone meg megmaradt reggelire, mert vacsorára már belénk se fért.

Ajándék téren igazán sikerült kitalálnunk mindenki gondolatát :-)

Az autózós szőnyeg akkora siker, hogy még mindig naponta többször hangzik el a kérdés: "Mami, tudsz versenyezni?" És akkor aztán igazán nyomós ok kell ahhoz, hogy felmentést kapjak. Mert még az "Apa biztosan tud!" sem lehet kibúvó, hiszen a legjobb hárman együtt. Úgy, ha két autó netán karambolozik, mindig van egy segítő harmadik.

Na, innen folytatom legközelebb az év végét és elejét. De előbb alszom rá egyet.

  

GYORS HÍREK

1.
Kedd óta van igazi, rendes, drótos internetünk!! (az utóbbi két hétben lényegében már semmilyen se volt)
Ez egyúttal azt is jelenti, hogy van igazi olasz vonalas telefonunk (ez kikerülhetetlen volt), de ami a lényeg, hogy van igazi budapesti vonalas telefonunk is!!! (lassan annyi telefonunk van, hogy mi se tudjuk követni...)
A szám pedig, amin hívni lehet miket, budapesti tarifáért (automatikus tárcsázó szoftverek ellen titkosítva):

első karakter: a három négyzete,
második és harmadik karakter: többségünk ebben az évszázadban született,
negyedik karakter: ennyi testőr tevékenykedik Rejtő Jenő regényében, Afrikában,
ötödik és hatodik karakter: így is jelölik néha a WC-t,
hetedik karakter: a legkisebb valódi prímszám négyzete.

Az első telefonáló vendégünk itt, a folyóparti vendéglőben egy vacsorára.
A másodikat a helyi pizzázó kiváló pizzái várják.
A harmadiknak felajánljuk azt, amit  a hűtőnkben talál.

A játékban természetesen mindazok nem vehetnek részt, akik telefonszáma a kimenő hívásaink közt már szerepel. :-)

2.
Megtaláltam hol árulnak tejfölt!!!!!

3.
Most, hogy van internetünk, ez a kis kitérő után, igyekszem a blogot ott folytatni, ahol legutóbb abbahagytam.
Addig is szép álmokat, jó éjszakát!

Távolodnak az ünnepek

És valamiféle űrt hagynak maguk után.
Ahogy hirtelen csend ül a házra a barátok, rokonok távozásával is.
Ma reggel, a Nagy Hajnali Reptéri Rohanás után amolyan "dülöngél egy nagykabát" hangulatom lett. Visszafelé be is kellett "dülöngélnem" egy út menti kávéra, hogy az elmúlt napok 5-6 órás alvásai ellenére azért hazataláljak.
Ma a távolságok olyan döbbenetesen kicsik, hogy a felcímkézett poharak még el sem foglalták helyüket a mosogatógépben, a cipőtalpakból kipergett sarat még fel se söpörtük, amikor már befutottak a telefonhívások: "Rendben leszálltunk Budapesten".
Na, de ezt "a szél lassan elfújja" hangulatot annyian megénekelték már előttem, és annyival jobban, mint ahogy én tenném prózában, hogy ugorjunk is gyorsan, az utóbbi néhány, pörgősen elszaladt hét elejére.

Mondjuk ide:

Katalin nap után egy héttel máris advent első vasárnapja volt, és azóta pörögtek az események. Na, nem mintha addig az unalom fenyegetett volna bármelyikünket :-)
Katalin nap, illetve az az egész hétvége ünnep volt Gorgonzolában, mint kiderült, immár 228. (!) alkalommal került megrendezésre a Fiera di Santa Caterina, azaz Gorgonzola védőszentjének, Szent Katalinnak ünnepe.

 Ismét ellepték az utcákat az árusok, hasonlóan, mint a sajt fesztiválon, csak most a műfaj volt kissé más: több édesség, kevesebb sajt és sonka, és ezen belül is már lényegében a karácsonyi édességek domináltak.

De volt vurstli, dodgem-mel és körhintával, meg állatsimogató is, kecskék, birkák, pónik, még láma is. Megnéztük, nem sötétkék a szeme.
A Katalin tiszteletére felkerült díszítmények már le se kerültek, hiszen egy hétre rá máris advent volt. És hamarosan felbukkantak kertekben és lakásokban egyaránt a feldíszített karácsonyfák. Sokáig nem is értettem, mit keres mindenhol már december elején a karácsonyfa.
Aztán lassan összeállt. Itt ez az egész karácsonyi ünnepkör kicsit más hangsúlyokkal terül el a naptárban december elejétől január elejéig. Például december 8. ünnep, annyira, hogy munkaszünet is. Mi otthon, azt se nagyon tudjuk mi fán terem, itt pedig gyakorlatilag a karácsony kezdete, december 8. a szeplőtelen fogantatás ünnepe.
Viszont nincs Mikulás. Nálunk persze volt, csak mikulás csokit nem volt egyszerű keríteni. Lett. Pontosabban Babbo Natale-s csoki, mert hiszen itt karácsonykor nem a Jézuska, hanem személyesen Babbo Natale hozza az ajándékokat, aki egyébként alkatilag és kellékeiben a mi Mikulásunk ikre, csak 18 nap késése van.
És egyre gyanúsabban fogyott az amúgy sem feltűnően sok fenyőfa az egy szem közértben, ahol egyáltalán láttam. Végül a 17-i hazautazás előtt nagy sietve vettem meg, attól félve, hogy mire 18-án visszajövök, már nem is kapok. Micsoda hülyeség. Karácsony előtt elfogy a fenyőfa??? Kicsit később, 22-én az IKEA-ban járva döbbenten néztem, hogy a faárus zárva, és a kiírás leginkább azzal foglalkozott, hogy mikor lehet visszahozni a fát. Aztán megtudtam: itt a faállítás napja december 8. Tehát aki nem vett és díszített december 17-ig, pláne 22-ig, az már nem is fog. Otthon se állít senki fát január elején.

Közben rohantak a napok, de kész lett a konyha festése és került egy szekrény a nappaliba, sőt, még egy kanapét is leltem végre, Monza-ban, nem is a világ végén, bár először el se akartam menni megnézni, mert az eladó csajszi azt írta, elhozni csak január elején lehet, amikor ő kiköltözik jelenlegi lakásából. Na, gondoltam, kenje a hajára, hiszen nálunk a lakótársak létszáma decemberben tetőzik, akkor szeretnénk valamire ülni, feküdni. Végül csakis azért mentem el, olyan igazi sünis-fűnyírós hangulatban, hogy találjak valami jó kis kivetni valót, a magam megnyugtatására, amiért úgyse kéne. Ilyet nem találtam. Ellenben az eladó egyetemista leányzó kimondottan szimpatikus volt, a kanapé oldala átszerelhető balról jobbra, állapota rendben. És aggódó kérdésemre a válasz: "Elhozni? Bármikor! Mikor szeretnénk? És az ár, 160 euró megfelel nekünk?" Erre nem is tudtam, mit feleljek. A neten még 180-ért hirdette.
Így lett a sárga szobánkban egy sárga kanapénk. Ismét a háziak furgonját kapva kölcsön, a szállításhoz, pont ráfért - már Csilla is itt volt amikor elhoztuk. Vele együtt kentük végig kárpittisztítóval.  

17-18-án villámlátogatást tettem otthon. Lényegében azért mentem, hogy Csilla ne egyedül jöjjön élete első repülőútján, hiszen egyikünk se tudta, hogy működik ez az egész mozgássérült asszisztencia fapadoséknál, vagy bárhol. Aztán persze lett fodrász és fogorvos villámlátogatás is a szűk 36 órás otthonlétben.
A mozgássérült segítésről pedig csak jót mondhatok. Nem fapados színvonalon működött a dolog. A tolókocsit ingyen szállították, sőt még ezen felül egy járókeretet is, feladott csomagként. Egészségügyi személyzet kíséri át az erre szorulót, már a biztonsági ellenőrzésen, aztán ki a kapuhoz. Ott rögtön beelőztük a sorban állókat, és liften kísértek le a földszintre, ahol a géphez menő busz mellett egy speciális kocsi várt. A beszálláshoz rámpát eresztett az aszfaltig, majd a repülőhöz kiérve az egész kocsiszekrény felemelkedett a repülő ajtajáig. Ott, a gépkocsivezetővel már két fősre duzzadt segítő személyzet átültette Csillát a saját kocsijából egy spéci keskeny változatra, ami elfér a gépen a széksorok közti folyosón. Utána a tolókocsi még gyorsan bepattan a csomagtérbe. A gépen aztán várta az ablak mellett egy neki fenntartott ülés. Nyilván nem a panoráma élvezet miatt, hanem logisztikai okból, hiszen a célállomáson is utolsónak száll le, megvárva az asszisztenciát és a csomagtérből érkező tolókocsit, így ha beljebb ülne, akkor valaki mást is várakozásra kényszerítene.
A bergamói reptéren aztán ugyanez zajlott fordítva, majd kitolták a zsebkendő lobogtató kapuig. Onnan már csak nekem kellett elkirándulni az autóért az olcsó parkolóba, majd irány haza.

Most viszont irány aludni, és majd innen folytatom a távozó ünnepek felidézését.
Addig is jó éjszakát!