Óvodai előmenetel


... meg néha hátra. De egy szavunk se lehet, mert főleg előre. De menjünk sorban. Előre:

Járt Lóci egy hetet az óvodába. Aztán először csak azt említette meg éjjel, hogy "Mami, nem tudok szimatolni!". Akkor még úgy gondoltam, szimatolni nem olyan nagyon fontos az óvodában, tehát ezen képesség nélkül is vidáman be lehet menni. Aztán péntek délutánra lázas lett. És az is maradt néhány napig. A vége az lett, hogy a következő hetet itthon töltötte. Bekaptuk a kötelező, több generáció óvodáson kifejlődött, kezdő óvodai baci-csomagot mindannyian. Apa még most is rekedt. Fújtunk, csöpögtettünk, orrszívóztunk - amikor utólértük. Meg amikor éjjel azt panaszolta, hogy "Mami, mindig morogok!" (mert így horkol, aki bedugult orral, hurutos garattal, cumizva próbál elaludni) Mindezt jókedvűen, mert Lőrinc 38 fokosan is jól érezte magát. Aztán hétfőn újra óvoda, ahol meglepődve láttam, hogy mindenkit ellepett a

Grembiulino

Persze először nem tudtam, mit is látok.
De lépjünk egyet vissza.
Valamikor a kezdetekkor kaptunk egy listát arról, mit is kell vinni. Itt is közzétettem a szórakoztatásotokra.
Rögtön az elején ott a grembiulino (in cotone). A kéziszótár ilyet nem ismer, a legközelebbi a

grembiule

 h fn kötény; grembiule da cucina konyhai kötény; grembiule per chiru•rgi operációs  

Gondoltam, hát ez egy kötényke, óvodásoknak, maszatolós feladatokhoz, rajzolni, festeni, színes faleveleket ragasztgatni rajzlapra, miegymás. Alátámasztani látszott a feltevésem, hogy lóg is egy széria ilyesmi a falon, rögtön az ajtó mellett. Varrtam is egy megfelelőnek tűnő példányt, gumis derékkal, legalább egynél legyen könnyű dolga óvónéniknek, amikor rá kell húzni sorban 27 gyerekre.
Örültek is, amikor bevittük - na, olyan visszafogottan. Csodálkoztak, hogy nincs neki ujja. Meg én is, hogy "köténynek ujja??"
Aztán hétfőre köpenybe bújt az egész csoport. Bugyirózsaszín-fehér aprókockásba a lányok zöme és babakék-fehér aprókockásba a fiúk nagy része. Néhány deviáns mászkál csak fehérben, vagy egyszínű barackrózsaszínben.. Illetve két kiskrapek civilben. Az egyiken póló, az alábbi felirattal: "whatever it it - I didn't do it!" (bármi is az, nem én csináltam!) - na ez a mi gyerekünk.
Láttam ezeket a csinos, kissé fodros darabokat még augusztus végén - szeptember elején a hipermarket akciós részén az iskolakezdést sugalló, leértékelt filctoll kupacok társaságában, örültem is, hogy a mi gyerekünk még nem iskolás. Aztán persze ezek helyét már rég átvette a leértékelt kiskapa és már gyűlnek a műanyag töklámpások.
Erre kiderül, hogy köpeny kell a gyereknek. Remek. Mert
- mi a fenének?
- miért nem elég a kötény maszatoláshoz, aztán "Anyukám úgyis Pervol-lal mos!" - és holnapra meg úgyis kinőjük a teljes ruhatárat. És itt nincs használt ruha turkálás, meg vatera.
- hol a bánatban veszek én most köpenyt??

És akkor jönnek a mindenféle filozofikus dilemmák. Ha már kell, akkor kell. De muszáj uniformizálódni? Mennyire kell és szabad kilógni a sorból? Háromcsíkos matrózblúz? Vagy lehet kettő? Volt nekünk is köpenyünk óvodás korunkban vagy csak iskolásként ért utól ez a rémség? Otthon is van ilyen? Kedves gyakorló óvodás és gyakorló szülő olvasóink, legyetek oly drágák és osszátok meg velünk ide vonatkozó tapasztalataitokat! tényleg nagyon kíváncsi vagyok!

Aztán lett köpenyünk. Naná, hogy beírtam az ebay-be, hogy grembiulino. És jöttek a találatok. És leltem egy munkaruházati céget, akik többféle fazonban és színben ontják a (munka)köpenyeket ovisoknak is. Van apró kockás és egyszínű fehér (labor vagy orvosi) kék (TMKs), rózsaszín (nővér) , bordó (felszolgáló), piros, sárga, vízzöld (műtős) és fekete (?!) verzióban. Hosszas tépelődés után lemondtam a sárgáról. Gondoltam a gyermek személyiségfejlődését valószínűleg az is hátrányosan befolyásolhatja, ha túlságosan kirí a tömegből. De az aprókockás babakékre se vitt rá a lélek.
Így lett Lőrincnek egy csinos műtős köpenye:
http://www.joejob.it/grembiuli-scuola-bimbo/scheda-prodotto.cfm?idPrd=16&lang=it

Ma délelőtt már meg is hozta a gyorsposta, hétfőn vihetjük!

Azért vannak tök jó dolgok is az oviban!

Ilyen például a bent aludás.

Immár kétszer! Kedden szóltak óvónénik, hogy itt az idő, csütörtökön aludjon bent ebéd után. Nesze nekem egy újabb mérföldkő. (lepedő, takaró, kispárna, névvel ellátva - szerdán hímeztem éjjel egyig)

Szerdán este Lóci megtekintette, hogy a nevét belevarrtam a Póttigrisbe, mert az jön holnap az oviba aludni (a narancssárga itthon marad éjszakára). Erre csak annyit mondott, hogy "meg a vizilós cumim is!"
" A cumi nem mehet, tudod, azt nem szeretik az óvónénik." - feleltem erre, mire nem érkezett ellenvetés.
Csütörtök reggel a mostanra szokásossá vált 45 másodperces szipogáson és a nagy önfegyelemmel visszatartott szájsarok-legörbülésen túl nem volt semmi. Együtt megágyaztunk neki (külön teremben van az alvás, hétfőn megágyazunk, pénteken hazahozzuk). Aztán csak én néztem az órát, hogy mikor mehetek érte, és vajon most éppen mit csinál...
Amikor érte mentem, épp ivott valamit. Meglátott ... és folytatta az ivást.
Majd amikor végzett, szaladt a nyakamba ugrani. És elmesélte, hogy "adtak nekem zenét az aludáshoz!"
Ez úgy tűnik, annyira tetszik neki, hogy ma is elmesélte.

És megérkezett az első SZÓ az óvodából! (néhány olasz szó, már ragadt rá itt az óvoda előttről is, pl, ciao, grazie)
Tegnap reggel a bilin ülve, és egy autót (mi mást?!) tologatva elkezdte fejtegetni, hogy ez egy spider autó. Ez a "Spiderman antója".

Tehát az első olasz szó, a Spiderman. Tekintve, hogy itthon ilyen nincs és ilyen rajzfilmet se nézünk.
Azért be kell valljam, nem pont erre számítottam :-)

Vannak napok, amiket eleve ki kellene hagyni a naptárból.

Vagy ha már belekerültek, akkor legalább leülni egy csöndes sarokba és megvárni, amíg elmúlik. De leginkább nem csinálni semmit.

Persze, itt is vannak ilyen napok, az ilyesmi földrajzi koordinátáktól független jelenség.

Ilyen volt például a múlt csütörtök:

Szegő Gabi már egy egész napja itt próbálta kiheverni kicsit az otthoni mindennapok mizériáit, és miután első nap megismerte legszűkebb környezetünket és belakta mind az egy kempingágyat és másfél polcot amit neki juttattunk, reggel úgy határozott, kicsit körülnéz bicikliháton is, szívni egy kis friss levegőt az aktív pihenés jegyében, addig is, amíg majd mind együtt felkerekedünk, mert nagy nap ez a mai: ma veszi át Gyuri a motorját a kereskedőnél. Hurrá! 10-kor indulunk, addigra visszajön.

Mi készülődtünk.

Tettünk-vettünk.

Aztán már készen voltunk.

Vártunk.

Már indulni kellett volna…

Nem jött.

Hmmm.

Amikor Gyuri végül felhívta, nagyon örült, mivel az új telefonjába még nem írta be egyikünk számát se, se magyart, se olaszt, így nem tudta tudatni velünk, hogy eltévedt. Pedig szerette volna.

Gyuri frissen-fürgén kocsiba pattant, hóna alá csapva a forduljbalrát (GPS – copyright by Lóci) és Gabi keresésére indult.

Épp végeztem a porszívózással, amikor hívott, hogy sikerült, megtalálták egymást.

Így hát gyors felfrissülés itthon és irány a motorkereskedő, azaz Milánó!

A forduljbalra hamar megadta magát, mivel előző nap már azzal jártam meg a bergamoi repteret és az akkuja elég gyengécske. Így az út végét (meg egy kicsit a közepét is) Gyuri emlékezetéből tettük meg. Közben felhívta a motoros embert, hogy van-e náluk ebédidő, nehogy belefussunk. Végül sikerült időben érkezni. Papírok, átadás-átvétel, örvendezés. A következő terv, Gyuri elmotorozik a munkahelyére, mi meg elkísérjük kocsival – addig is a cuccát mi visszük. De azért előbb egy próbakör az utcában.

Visszajönnie már nem sikerült: kifogyott a benzin. Még jó, hogy nem indultunk el díszkíséret, karaván.

Kaptunk benzint, majd hosszasan köszörülték az indítómotort. Először csak Gyuri, aztán a boltos is. Végül megegyeztek, hogy az ebédszünet végén majd gondjaiba veszi egy szerelő. A motort. Gyuri addig keres valami kávézót, mi meg megyünk haza. Persze már kissé kevesebb lelkesedéssel.

Mivel a forduljbalra már odafelé teljesen kivégeztetett, így következett az emlékezetből. Nem tartott sokáig. Mármint az emlékezet. Az út bő másfél óráig. És a nagy részében lila gőzöm se volt, merre megyek. Voltak helyek, amik rémlettek – még januárból. Aztán a nagy fehér folt. Gabi előtt igyekeztem lehetőleg leplezni, gondolva, hogy a délelőtti neki elég volt egy napra. De amikor azt kezdtem fejtegetni, hogy a dugóban az a jó, hogy ha épp rossz felé megyünk, legalább nem jutunk messzire, minden bizonnyal sejtette. Mert volt dugó is. Helyenként jó sűrű.

Végül a „kövessük a Bergamo táblákat” taktika bevált: ha már Gorgonzola kb. fél úton van Milánó és Bergamo között, legalább az iránynak stimmelnie kell valamelyest. Csak fel kell időben ismerni, ha egy szomszéd falun vágtatunk épp át. És gyorsan megfordulni ha már nagyon rég minden mást írnak a táblák, csak Bergamot nem. Bejött. Hazaértünk. És megfogadtuk, aznap már senki nem megy sehova, legfeljebb a saját kertünkbe, oda is csak kísérettel.

Végül Gabi délután mégis bátran nekivágott, hogy elmegy tejért, és sikerült is csont nélkül az expedició!

Csak Gyuri nem került elő. Pedig a boltnál még azt mondta, hogy a munkahelyére be se megy, mert hülyén néz ki, hogy bemegy négyre és eljön ötkor.

Na, de akkor hol van? Végül valamikor hat után felhívtam. A munkahelyén volt, mert volt valami értekezés, ami miatt muszáj volt. Későn jön.

És tényleg későn jött.

Valamikor nyolc körül telefonált, hogy most megy a metróhoz, mert nem indul a motor. A szerelő kipiszkált valamit a porlasztóból, be is jutott vele dolgozni, de haza már nem akart jönni a motor.

Majd hív, ha már közel van, menjek ki elé a metróhoz.

Hívott, mentem, vártam.

Jött a metró Milánó felől és Gyuri nem érkezett meg. A telefonom meg persze otthon. Mert ilyen rövid útra minek.

A menetrendet böngésztem, hogy kiderítsem, ott várjak-e vagy hazamenjek, amikor megérkezett – az ellenkező irányból. Túlment. Még jó, hogy hamar jött vissza az ellenáramú metró.

Egyetlen szerencse, hogy az ilyen napok is véget érnek egyszer J

Utózönge:

Hétfőn a bolt költségére elszállították a motort, vissza a boltba-műhelybe. Kicserélik a porlasztót. Még jó, hogy kaptunk rá 8 nap garanciát.

Ma ismét csütörtök volt.

Harmadik nap az óvodában ...

volt ma!

Múlt hét közepén, túl csalánon és több nappal túl az utolsó pisis gatyán gondoltam, itt az ideje, hogy megírjam azt a bizonyos e-mail-t Óvónéinek. Megírtam:


"Cara Anna!
Mio figlio Lőrinc Molnár, no bisogna pannolino. Solo a notte io do per sicurezza.
Ma voglio informare Lei sabato scorso lui a avuto orticaria, noi siamo andati a ospedale in Melzo. Pediatra a diagnosticato orticaria, e lui a dato medicina. ..." 

És így tovább... aki nem érti, azt nem terhelem a folytatással, aki meg érti, azt  meg inkább nem kínzom :-)
Aztán vártam. Péntekig. Akkor úgy gondoltam, ideje valami más csatornán is nyomulni, tekintve, hogy levelemet azzal az optimista gondolattal zártam, hogy hétfőn esetleg elkezdhetnénk az ovi rendszeres látogatását. Telefonálni kéne... Kéne bizony... Hát akkor keressük csak meg Veronica-t, a rottweiler anyukáját. Ő már úgyis olyan jól képben van Lőrinccel kapcsolatban. Azonnal szívesen segített, fel is hívtuk (hívta) az óvodát, kérte a megfelelő csoport óvónénijét (apropó csoport! ehelyt tudatom valamennyi volt gimis osztálytársammal, hogy Lőrinc is "E"-s lett :-) )
Aztán sokat és gyorsan beszélt. Én közben azon gondolkoztam, vajon mit, mivel én nagyjából 8 mondattal elintéztem ezt az e-mail-ben. Aztán egyezkedtek kicsit..., meg jegyzetelt is..., aztán annyit kivettem, mert többször és nyomatékkal ismételte, hogy "signora parla italiano" azaz a "signora" beszél olaszul.
Ez a "signora" minden bizonnyal én vagyok.
Aztán letette. És felvilágosított (olaszul, mert hát angolul még mindig nem tud), hogy hétfőn 3/4 9-kor várnak minket az óvodában. Jön ő is, mert az óvónéni aggódik amiatt, hogy én nem tudok olaszul.
Hurrá! Jöjjön! Én csak örülök!
És kezdte sorolni, hogy mit is kéne vinni. Ez a téma nem ért váratlanul, mert már szeptember elején kaptunk egy listát:

Őszintén szólva arra fel voltam készülve, hogy "Kedves Anyuka! Legyenek szívesek, holnapra hozzanak egy asciugamano-t!" Sőt, még a bicchiere di plastica (műanyag pohár) sem kavart fel túlságosan - bár egy kicsit a magyar kórházi viszonyokat juttatja az ember eszébe. Ám a lista többi részéből elsőre kb. annyit értettem, mit a kedves olvasóim jelentős többsége. Na, jó, a bianchi A4-et erősen kapiskáltam. Szerencsére van szép kéziszótárunk - amiben a listáról néhány dolog szintén nincs benne. Van ami egyáltalán nincs, van ami viszont benne van, csak "-ecske, -acska, -ocska" kicsinyítő képzőcske nélkül.

Na de a lényeg: hétfőn reggel, frissen és lelkesen biciklire pattantunk. Várakozással telin és izgatottan. Milyen jó, hogy Veronica is jött, így megtudtam, hogy melyik is a legrövidebb út biciklivel az oviba. Persze eddig mindig egy kicsit körbe mentem.  

Dezső barátnőm tapasztalt előrejelzése bevált: "Első nap az óvodában valaki mindig sír." Csak az nem mindegy, hogy Anyuka vagy Gyereke. Elárulom. Én voltam. Ja, és Veronica :-) Együtt szipogtunk és törölgettük a szemünket az udvaron, miután Lőrinc befúrta magát derékig az autós ládába - de azért mégis elkísért az ajtóig egy puszira és egy integetésre. Azt hiszem, itt volt az ideje ennek az oviba járásnak.

Ma reggel, a harmadik napon, azért annyira már nem volt felhőtlen a boldogság, de végül is együtt vigasztaltunk egy síró kisfiút - magyarul. Aztán délben el se akart jönni.

Holnaptól bent is ebédel, de utána aludni hazajön.

Meglátjuk. Nyilván nem lesz minden napja méznyalás. De amit ő még nem tud: innen kezdve a következő hat-hét évtizedben reggelente  - örömmel vagy sírva, de - menni kell.  

Hétköznapi apróságok - 4

Mire jó egy jó sütő?

Ígértem, hogy nem alakulunk gasztro-bloggá. Hát nem is. De egy jó sütőt, más hasznosra is lehet használni, nem feltétlen étel készítési célzattal.
Íme egy hétköznapi recept:
Végy néhány frissen mosott, ámde hamarosan szükségessé váló ruhadarabot.
Akaszd fel a sütő rácsának pálcikáira.
Állítsd a sütőt alsó-felső melegítés és légkeveréses üzemmódra, 50 és 100 fok közé.
És indítsd be.
Kb. fél óra múlva, friss ropogós gatyákat varázsolhatsz elő.

Különösen remek ilyen helyen, ahol magas a levegő páratartalma, így a nevezett gatyák magukra hagyva, esetleg két napig is száradnának.

:-)

Gasztro- 1

Ígérem, nem alakulunk gasztro-bloggá, annyian űzik már, hogy minek csetelnék-botolnék egy ilyen túlzsúfolt pályán a sok profi közt kétballábas amatőrként, de azért valószínűleg időnként fel-fel fog bukkanni ez a téma is, mivel ezen a téren se minden olyan, mint otthon. Sőt.
Mivel számos alapanyag nincs, vagy nem olyan mint az otthoni el lehetne kezdeni a "mivel helyettesítsük" kvízjátékot és megkísérelni megfőzni az otthoni kiherélt változatát. És biztos lesz is ilyen, meg olyan is, hogy kincset érő fehérrépákat és túrókat dédelgetek a mélyhűtőben - mint ahogy dédelgetek is, most is éppen.
De ezen nem hiszem, hogy lenne mit mesélni. Mesélni azt érdekes, ami nekem is új. És ilyen például a ...

Rizottó

Melynek általam alkotott új definíciója:
Rizottó az az étel, amit akkor főz az ember, amikor fél egy tájban ráeszmél, hogy az ebédre sütni szánt, félig még fagyos pulykacomb műanyagtálca felőli oldala erősen tokos. Olyan befagyott tokos. Avagy más módon szorítom magam sarokba.
A rizottóban az a jó, hogy ha fél egykor pattan ki az ötlet, akkor is egykor asztalon lehet.
Ettünk már:
-gombásat
-spenótos-gombásat
-tengeri herkentyűst (hmm..nyami)
- és most legutóbb: cukkinis-padlizsános-paradicsomos-...- egyefene-mozarellát is tegyünk bele változatot.
Íme:

 még egy kis petrezselyem...

... és kész!       

Aztán másik mesének itt a ...

Fekete kagyló

Ami orvul szembejön a hipermarket halas pultján, szép nagy hálós csomagok, és tulajdonképpen csak azért tűnik fel, mert nagy betűkkel rá van írva, hogy akciós és most egy kiló, 1.89 EUR.

Gőzöm sincs, hogy mit is akarok vele csinálni, de ennyiért kipróbáljuk, az tuti. És nagy határozottan kérek is egy csomaggal. Mire az eladó hölgy megkérdezi, hogy megmossa-e. Hát, ... mossa. Abból - gondolom - nagy baj nem lehet. (Itt mesélem el, hogy errefelé a hal is úgy üzemel, hogy amikor kérünk ilyen-olyan halat, akkor megkérdezik, hogy megpucolják-e. Igenlő válasz esetén valami hihetetlen sebességű belezés veszi kezdetét. Na, persze, olyan késsel lehet.) Erre beborítja a zsák kagylót egy rozsdamentes Hajdú centrifugába (legalábbis kinézetre), ami aztán percekig fröcsögve mossa a kagylókat. Tény, hogy egy szem homok sem volt benne. Közben elbeszélgetünk: Törni kicsit olasz, lenni külföldi. Honnan is jöttünk? Dánok vagyunk? Majdnem. Hasonló. Mire kicentrifugálja a kagylókat, megbeszéljük, hogy mikor jöttünk és miért és meddig is stb.  A csacsogós epizód külön szépsége, hogy másfél héttel később a halas hölgy messziről rám integetett. Egy kb. Tesco méretű áruházban :-)  

De térjünk vissza a kagylókhoz. Hazaérve persze felütöttem az internetet, ahol a google-ba beütve  a fekete kagylót, első helyen hozta a Chilli és Vanillia (íme a nagy karriert befutott gastroblogok egyike) azon fejezetét, ami a fekete kagylót taglalja és amiből szerencsére nem csak az derül ki, hogyan csinálják a belgák a fehérboros-tejszínes nemzeti eledelüket, de az is hogy miről ismerni fel a fogyasztásra alkalmas és a kukaérett kagylót.

Előbbiből friss meleg bagett és a maradék fehér bor társaságában remek vacsora kerekedett. 

És újra bebizonyosodott, nálunk olyan nincs, hogy valami nem autó:

Autó

Ez az ételek, de persze nem csak az ételek nagy családja. Csak néhány példa, a teljesség igénye nélkül:

 "Mami, a halacska beszállhat?" - és persze beszállhatott.

Az "utasokat" végül megette, de az autóhoz tilos volt nyúlni...inkább evett egy másik zsemlét.

Kanyar?! ...Ó!

Avagy ember tervez...

Az aggódókat máris szeretném megnyugtatni: nem kanyaró.
De azért ebben mi sem voltunk biztosak egy ideig...
Ámde, csak sorjában.

Elapátlanodtunk a hétvégére, mivel Gyurinak egy temetés okán, sajnos haza kellett utaznia a hétvégére. (Mindazok, akiket nem látogatott meg személyesen ebben a két és fél napban, ezen a ponton sértődhetnek meg, ha erre késztetést éreznek!) Péntek reggel fél hat felé kivertük Lócit az ágyból, hogy most megyünk a repülőtérre, erre megjegyezte, hogy "Óóó, sötét van kell a lámpa!" Bölcs meglátás és praktikus gondolat. Hozta is hősiesen és még a reptéren is lelkesen világított, pedig ott nem is volt sötét. Aztán intettünk sok pá-pá-t és visszaautóztunk* haza, Gorgonzolába, majd szokásos, még blogolni sem érdemes péntekünk volt. Este még körülnéztem a neten, hogy van-e a hétvégén elérhető távolságban valami izgalmasnak tűnő bolhapiac, aztán irány az ágy!
Szombat reggelre Lőrinc így nézett ki:

 

Bevallom, kicsit gyorsabban hatott mint a reggeli kávé szokott. És bár tudom, Gyurinak már egyetemistaként sem volt erőssége sem a bőrgyógyászat, sem a gyerekgyógyászat, de első nekifutásra lefotóztam - nem a Gyurit (a képek vakuval készültek, így halványabbak mint a valóság volt), és sebtében telefonálni kezdtem a Robiékhoz, mit szállásadókhoz, hogy küldöm az emilt, hova kérik és Betti is mint gyakorló anya is vessen pár diagnosztikus pillantást a képekre. Ki is vertem őket az ágyból, szegények, azt hitték szombat lévén alhatnak. Ez nem jött össze.

Hamar összeállt az elektronikus konzílium, és a szakvélemény is: akár valamelyik gyerekbetegség is lehet. Jó lenne, ha látná orvos (3D-ben is), mert pl. otthon a kanyaróra még bejelentési kötelezettség is van.

Na, ekkor már kevésbé rágódtam azon, hogy elmosta a bolhapiacot a kérlelhetetlenül hulló eső. 

Lóci amúgy teljesen jókedvű volt és éhes, és éhesen vakarózott. Sokat.

Mivel már majdnem egy hete van bejelentett betegbiztosításunk, sőt, gyerekorvosunk is, meg háziorvosunk is, ezért első körben nekigyürkőztem, hogy felhívom a gyerekorvos neve mellett talált telefonszámot.

Illetve előbb feltöltöm az olasz mobilt (pénzzel, nem árammal), mielőtt telefonálgatni kezdek. Néhányszor meg kellett hallgatnom az automata üzenetet ahhoz, hogy megértsem: pillanatnyilag nem kapcsolható, ismételje meg a hívását később! Mikor később? Hétfőn? Addig meg majd itt fertőzünk. Na, persze, főleg egymást, mert hova is mennénk ebben az esőben?

De, akkor most hogyan tovább?

Vadásszunk szomszédot! Persze Lóci is jönni akar, naná. A szakadó esőben, papucsban, fertőzni. Körbe-körbe. 

Szomszéd egy szál se. Szürke ég, eső, csönd mindenhol és csukott spaletták - ilyen időben minek is kinyitni? Aha, de kire zörgessek így rá? Akire még be is csengetnék, az az épület végi asszonytárs, a két kutya anyja, akiről még azt is tudom, hogy ő is éppen egyedül maradt a hétvégére. Ám a lakásuk a kertjükből nyílik, a kertkapu meg pont a kutyák miatt zárva. Az egyik egy rottweiler. Csengő nincs.

Még egy-két hasonló körrel elmúlattuk így az időt úgy 11-ig. Lőrinc már nem is akart jönni. Rájött, hogy ezek a kirándulások annyira azért mégsem viccesek. Ekkor jött az ötlet: telefon a rottweiler apukájának, aki ugyan nincs itthon, de az ő telefonját tudom - ugyan dobná már át sms-ben a neje számát. Átdobta. Majd rövid de velős telefon: "légy szíves segíts! Nehéz elmondani, kérlek gyere át!" Kb. 25 másodpercen belül itt volt - én nem tudom, mire számítanék, ha kapnék egy ilyen telefont. De sokkal egyszerűbb volt felhúzni Lőrinc pólóját, mint olaszul ecsetelni valakinek (aki angolul nem tud), a piros kiütések kinézetét. És akkor már kicsi olasszal, kicsi nemzetközi mutogatással sínen voltunk. Irány a szomszéd falu, ahol van kórház és van ügyelet! Persze, ő is jön velünk. És jött és intézkedett és elmagyarázott. A felvételes nővérnek a helyzetünket (olaszul) és nekünk, hogy mit mondott a felvételes nővér (szintén olaszul) Így azt is megtudtam, hogy zöld kódot kaptunk (tisztára,mint a Vészhelyzetben!) ami a fehér-zöld-sárga-piros skálán már elég volt ahhoz, hogy a folyosóról félreállítsák a többi várakozó gyereket, mert mi lehet, hogy fertőzőek vagyunk.

Így kb 3 percen belül egy idős gyerekgyógyász színe elé kerültünk, aki kis hasnyomkodás után gyorsan ki is mondta az ítéletet: orticaria azaz csalánkiütés. (mellesleg íme egy nyelvi gyöngyszem: ortica = csalán). Diéta - a mellékelt lista szerint, valamint kétféle gyógyszer (amiből egy-egy adagot a helyszínen meg is etettek-itattak vele!!!) Aztán hétfőn keressük fel a gyerekorvosunkat.

Az egész kiütés estére elmúlt.

Aztán vasárnap reggel ez a párducmintás gyerek vigyorgott rám:

A mókás, hogy szombaton a törzse, hasa-háta volt egy merő piros. Vasárnapra a keze, lába, arca. És ekkor meggyanúsítottam a szalámit amit pénteken is és szombaton is vacsorázott - húsfélét nem tiltott a lista, csak olyasmit, hogy tojás, hal, tejtermék, spenót, eper, dió, mogyoró, élesztő (milyen jó, hogy azt már épp tudom is, hogy mondják) stb. Ez persze nincs bizonyítva, egyelőre gyanú.

Hétfő reggel tünetmentesen mentünk Apáért a reptérre. Aztán felhívtuk a gyerekorvosunkat. Pardon, ez nagyképű kijelentés volt. Megkértem a szomszédasszonyt, ugyan hívja már fel, ő úgyis teljesen képben van.

Kaptunk időpontot holnapra. 

És most nem eszünk szalámit. Aztán majd meglátjuk.

Mindenesetre gyakorló anyák és/vagy gyakorló gyerekorvosok mindenféle gondolatát szívesen veszem!!

És persze majd megnézzük - már Apával együtt - milyen bolhapiacok vannak nyitva hónap első hétvégéjén.

De most inkább alszom egyet!

PS:

Elmentünk az új doktor"bácsi"-hoz. Szerintem max. 35. De rendesen tud angolul! Hurrá! Mielőtt megvizsgálta Lőrincet, megkérdezte, hogy ő is tud-e angolul. Amolyan "ugye, persze ő is beszél angolul?" közvetlenséggel. Mondtam, "ó, hogyne!", és nem tettem hozzá, hogy nálunk, a jó öreg koronagyarmaton, mi sem természetesebb, mint hogy egy 3 éves beszél angolul. És a fiam nem hozott szégyent ősz fejemre, teljesen adekvát pillanatokban mondott yes-t vagy no-t a doki kérdéseire :-) Be kell valljam, remekül mulattam - póker arccal természetesen. 

Nos a végső igehirdetés: ezeket a tüneteket (lásd feljebb a leopárd mintákat) ebben az életkorban általában vírusfertőzés okozza. Ételallergia ilyesmit idősebb korban eredményez. Szedje még péntekig  a Cetrizin cseppeket, aztán felejtsük el az egészet. Arra a kérdésemre, hogy mi légyen a diétaval, annyit mondott "diet free!" - amolyan enyhe "ugyan már!" tekintettel.

Hazafelé ettünk egy fagyit.

*Többen érdeklődtetek, hogy van-e már autónk, vagy biciklivel fuvarozzuk haza az ebay-en vadászott bútorokat. Mert sok mindenről írok, de mindenről nyilván nem lehet. Itt nyugtatnék meg mindenkit, hogy van, bár még nem a végső, csak átmeneti, de jön-megy és csomagot cipel, tehát szuper!