Ha lassan is, de haladunk. Kedves, kelet-európai vendégmunkásaink, Betti és Robi segítségével sikerült hazaszállítani a szekrényt.
Aztán összeszerelni. Igaz, hosszas fejtörést okozott egy, az alsó lapból kiálló pöcök, vagy nevezzük inkább ütközőnek, ami teljesen lehetetlenné tette az legalsó fiók betolását. Robi volt végül az egyetlen helyes megfejtő: az a pöcök valaha a középső ajtó fölső ütközője volt. Felcseréltük a szekrény alját és a tetejét. De hamar megszületett a határozat: most már így marad! Leszereltük a pöcköt.
És villámgyorsan el is kezdtük belakni:
Egyre nyilvánvalóbbnak látszik például, hogy az olaszok is, mint mindenki más, ilyenek is meg olyanok is. Vannak az ágyas-szekrényes olaszok és vannak a kanapésok. Látszólag semmi különbség. De ha az ember kitartóan vadászgat ebay-en, secondamano-n és mindenféle használt bútoros lapon, akkor csak feltűnik: eddig vettünk két ágyat és immár két szekrényt ilyen módon. Minden zökkenő nélkül felvettük a kapcsolatot a hirdetővel telefonon vagy e-mailben, időpontot egyeztettünk, elmentünk, megnéztük, visszamentünk, kifizettük, elhoztuk. Slussz, passz, kész. (csak egyszer fordult elő, hogy a megadott házszám nem létezett, de ott is viszonylag hamar tisztáztuk, hogy mi vagyunk a bambák, mert az utca ugyan stimmel, de a város nem...)
Ellenben a kanapésokkal valamiért nem tudunk zöld ágra vergődni. Eddig három kanapét nem vettünk. Ha nem négyet. Kettő nem is válaszolt az e-mail-re, és nem vette fel a telefont. A harmadikat, miután éjjel megleltem a hirdetését reggel óvoda után rögtön hívtam. Nem vette fel. Mire második próbálkozásra felvette, már eladta.
De a legszebb a legutóbbi volt. Feltette a hirdetést múlt szerda este. Reggel rögtön hívtam, felvette, és kedvesen elmagyarázta, hogy momentán külföldön van. (mi a fenének ad fel valaki hirdetést az elutazása előtti este?) Hívjam újra hétfőn és akkor megbeszéljük, hogy mikor nézhetem meg kedden. Rendben. Tegnap hívtam, lévén hétfő. Mondta, hogy még nincs otthon, hívjam másnap 3 után. Ma fél négy után kilenc perccel felhívtam. Már eladta. Erre a hírre hirtelen azt támadt kedvem mondani, csak úgy az óvoda előtt az utca közepén, lassan és tagoltan, mert ehhez persze vadul gondolkozni kellett, hogy "Questa è non elegante. La settimana scorsa io sono stata la prima chi ha telefonata. E Lei ha detto telefoniamo il lunedi prossima, e domani, etc. etc." Mire itt tartottam levegővétel nélkül dühöngött. Annyit sikerült kivenni, hogy NON ELEGANTE??? Elcsodálkoztam: ő komolyan velem akar veszekedni? Tényleg azt hiszi, hogy értek egy büdös szót is egy ilyen hadarásból? Minél jobban mondja, annál kevésbé. Ezért aztán (mert percdíj is van a világon) meg se várva, hogy eljusson a kirohanása végére, lassan, hogy ő biztos értse, annyit mondtam: "Grazie mille, buona giornata, arrivederci!"
Amikor letettem a telefont még nem jutott el a mondatában addig a vesszőig, ahol levegőt vehetett volna.
Szóval ez a kanapé momentán valahogy nem akar összejönni. De dolgozunk az ügyön.
És majd beszámolunk. Most viszont "jóékaszát!" ahogy Lőrinc mondja, mert reggel kelni kell!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése