Kontroll a sebészeten Lőrinccel.
És elhangzik a varázsos mondat: nem kell több kontrollra jönni. Váou!!!
De tudjunk róla, és ne feledjük, hogy ezek a műtétek után, "nella sua vita", egész hátralévő életében, bármikor jelentkezhet komplikáció. Ha valaha nincs széklete, vagy váratlan hasfájás, hirtelen magas láz jelentkezik, ne gatyázzunk, azonnal irány hozzájuk a sürgősségire. Kemény mondatok egy négyéves kisgyerek feje fölött.
De optimizmusunk határtalan és kedvünket határozottan pozitívan befolyásolja, hogy már számoljuk a napokat, hányat kell még aludni hétvégéig, amikor is irány Svájc, a hegyek, a hó, a nagy kirándulás, négy-öt család, több kisgyerek!
Este a szokásos közös mesenézés közben oldalvást ránézek: de csálé ennek a gyereknek a feje...
- "Gyuri! Így néz ki a mumpsz?"
Másnap a gyerekorvos megerősít: "Igen, Anyuka, pont így néz ki." És ebben az se ingatja meg, hogy az időközben előhúzott és az orra előtt lobogtatott oltási könyv tanúsága szerint Lőrinc, mint minden magyar (meg olasz, meg tán minden EUs) gyerek oltva van mumpsz ellen.
Kirándulás nuku, meg az oviba járás is.
Ja, és figyeljünk oda,a mert a mumpsz nem ritka szövődménye a hasnyálmirigy gyulladás (a heregyulladáson és az agyhártya gyulladáson kívül...), tehát ha erős, hasfájás, vagy láz...
Tudjuk.
Este Gyuri szorgalmazza, hogy hagyjak már fel a diagnózisaim felállításával, talán akkor elkerüli Lőrincet ez a sok kórság.
Hosszan alkudozunk egymással és magunkkal, a szerepeket többször is cserélve, hogy valahogy kibúvót találjuk arra, hogy mégis eljussunk a havas hegyek közé.
De végül győz a racionalitás: sem a túratársakat nem tehetjük ki a fertőzésnek (mondjuk egy most még ismeretlen, kedves, harmincas-negyvenes lakótársat egy megismerkedésünk emlékére rá hagyományozott, szövődményként fellépő heregyulladásnak) se Lőrincet annak, hogy a legközelebbi autótól is félórányi sítúrányira levő menedékházban, az éjszaka közepén jöjjenek a szövődménynek.
Maradtunk. Lőrinc közérzete remek volt, csak a profilja olyan mint a kölyök gólyáé.
Az eső viszont szakadatlanul esett.
február 4. kedd
Éjfél után Lőrinc sírva ébred. A homloka tűzforró. És szinte sikítva panaszolja, hogy fáj a hasa.
Paracetamol.
Hajnalban, egy-két óra vergődő alvás után megszavazzuk, hogy irány a sürgősségi. Még mielőtt beindul a reggeli dugó. Aztán döntsék el ők, hogy hashártya, vagy hasnyál, vagy bél, hogy a műtétek vagy a mumpsz szövődménye. A kapkodó öltözködés közben kicsit tanakodunk, hogy nem kéne-e mentőt hívni. De ezt hamar elvetjük, mert a mentő jó eséllyel Melzoba akarna vinni, a legközelebbi ügyeletre, oda, ahol félrenézték a vakbelét. Na oda nem megyünk. Marad a saját autó.
A utat végigkínlódja, de legalább gyorsan haladunk a szürke reggelben.
Az ügyeleten pikk-pakk kezelésbe veszik, és már kapja is a következő paracetamolt. Vizsgálat, ultrahang, röntgen, labor, és jön le a sebészetről az egyik főnök. Rám néz, mosolyog, ismerősként köszönt: "Jó napot, Anyuka! Emlékeztem a névre, Molnár." Na, gondolom, sok Molnárjuk nincsen.
A vizsgálatok eredményét az elkülönített váróban várjuk, mert ugye a mumpsz... De ez most jó is, mert ahogy ébred Milánó, úgy telik meg a gyerek-sürgősségi várója. A fertőző váróban meg csak mi vagyunk. Lőrinc felváltva alszik hol egyikünk, hol másikunk ölében.
Aztán megérkeznek az eredmények: semmi komoly, ez most tényleg csak egy vírus. Menjünk haza, nyugodjunk le, megelőzésnek egy kis antibiotikum, ha kell, hát paracetamol. De azért másnap látogassuk meg ugyanitt a sebészeket. Biztos ami biztos.
Épp sorban álltam, illetve ültem a kartonozóban a másnapi sebészeti időpontért (a fiúk már a mélygarázsban a kocsiban szunyókáltak), amikor csörgött a mobilom: Én vagyok-e signora "Bádzsi", "Lorink" Molnár anyja. Bevallottam, hogy mindez egészen így van. Hogy pontosan kivel is beszélek, ezt inkább csak sejtettem, mint értettem: valami egészségügyi nemtudommilyen iroda.
- Na hát akkor, miért nincs beoltva a gyereke mumpsz ellen?
- Be van.
- És akkor ez miért nincs náluk regisztrálva?
- Mondom, talán, mert Magyarországon oltattatott vala.
- És bal vagy jobb oldalon mumpszos a gyerek? - Röhej, de akkor és ott fogalmam se volt... Mondtam, hogy bal. Volt rá 50 százalékom. És ha nem? Kijönnek leltározni? Amikor újabb adminisztratív kérdésekkel próbálta bonyolítani a beszélgetést, akkor röviden vázoltam, hogy épp a sürgősségin állunk a beoltott, ámde regisztrálatlan gyerekünkkel, aki cefet rosszul van. Erre nagyon kedvesen jobbulást kívánt, megköszönte a segítségemet, és elköszönt.
Hmmmm.
Én meg, bevallom, egy kicsit kihúztam magam, amiért sikerült ezt viszonylag egyszerűen lebonyolítani telefonon. Ahol pedig, ugyebár nem lehet gesztikulálni, azaz "kézzel beszélni".
Mire hazaértünk Lőrincnek már hasmenése is volt.
Néhány nappal később a gyerekorvosunk akit a mumpsz alakulása miatt kellett időnként felhívni már csak nevetett amikor azt mondtam: "A mumpsza egyre kisebb. Most hasmenése van."
És ez jó két hétig kitartott.
február 9. vasárnap
Valentin-napi kirakodó vásár a közeli kertészet udvarházában.
Próbálkozzunk!
Próbálkozzunk!
 |
| Felirat hozzáadása |
"Tea for two" - Valentin napra
Sikerült is eladni egy egész ékszertartó dobozkát.
Meg a vázát a rózsa alól, beszerzési áron a kollégának.
És sikerült meggyőzni egy lelkes Herbalife ügynököt, hogy saaaajnos, nem beszélek elég jól olaszul ahhoz, hogy belőlem is Herbalife ügynök lehessen. Óóó, de kár...
Pár napja Angelo-éknal eredeti román töltött káposztát (ők galuskának hívják!) vacsorázva faggattuk Sorint, hogy hogy is van ez, a jogosítványunkkal. Mert mintha azt hallottuk volna, hogy egy év után olaszosítani kell a magyar jogosítványt.
Mondta, hogy persze, annál is inkább, mert egy közúti ellenőrzésnél, ha odaadjuk az olasz személyinket, meg a magyar jogosítványunkat, attól nem lesz boldog az olasz rendőr. Ő pont így járt, amikor Angelo születése után a kórházba menet lemeszelte a rendőr. Alig győzte kidumálni.
Laposan összenéztünk: olasz személyi??? Nekünk olyan sincs... De vezetjük az olasz rendszámú autót! És ha lejár a magyar jogosítvány?
Ó, az enyém soká fog lejárni, mert nem is olyan rég hosszabbítottam, és még 10 évre adták. Meg is nézem: ... 2014. március 3.
Hoppá. (erről valószínűleg küldött is értesítőt az ügyfélkapu a megszűnt chello-s emil címemre..., na azt is át kell valahogy íratni ha otthon leszünk... )
Na, ez most izgi! Honosítanak-e az olaszok egy rögtön lejáró jogosítványt, vagy előbb otthon kell meghosszabbítani?
És persze naponta vezetek.Irány ügyintézni! ACI, Commune, fotós, megint Commune, ACI ...
Egészségügyi betét, pótgatya, pótnadrág, hasmenős gyerekkel felfedezzük az összes hivatalok WC-it!
Tiszták :-) És van papír.Közben Lőrinc ilyen gyöngyszemekkel szórakoztat:
"Mami, majd ha elmegyünk a campagna-ba, ahol vannak albero-k, szedhetek mele-ket?" - Hát persze.
És már délutánra kész is lett kettőnk személyije.
Péntekre pedig egy igazolás, hogy a magyar jogosítványomat bevonták, az olasz orvosi vizsgálaton átestem (elláttam a tábláig), és az olasz jogosítványom kiadása folyamatban van.
Szuper!
És ezzel vezetek majd áprilisban otthon???
ÚJRA AZ ÓVÓDÁBAN!!!
Végül pár napi laktobacilus evéstől elmúlt végre Lóci hasmenése. Újra óvodás :-)
Reggel belépve az oviba ez első amit megláttam egy új hirdetmény volt a faliújságon:
"1 igazoltan skarlátos megbetegedés "
Bevallom, hangosan felröhögtem.
február 21-22-23.
Céges kirándulás Bardonecchia-ba!
Végre egy hétvége, ami a terveink szerint alakul! Vagy legalábbis nagyjából.
Napsütés, másfél méter hó, bő két óra sorbaállás a kölcsönzőnél - addig Lőrinccel egy eljegesedett hókupacon múlatjuk az időt a parkoló kocsik között egy seggcsúszkával.
De végül is mindkét fiúra síléc kerül - a nagy tud is bánni vele. A kisebbiknek, belátjuk, kell ehhez egy tanár. Na, majd legközelebb! Addig is irány a szánkópálya serpa-mami kíséretével!
március 3. hétfő
KARNEVÁL!
Az egész hét a karnevál jegyében zajlik. Hétfőn az ovi jelmezben kivonul vagy inkább bevonul a belvárosba.
Aztán kedden színház lesz az óvodában,
szerdán táncos buli jelmezben, 
csütörtökön valami tortázás,
És pénteken óvodaszünet!
Irány Svájc! Már csak párat kell aludni és megyünk a hóba!! A fiúk csúsznak, a serpa napozik!!!
Március 6. csütörtök
Skarlátom van.
Szabad röhögni.
A háziorvosunk is csak nehezen leplezte a vigyorgását, amikor meglátogattam ezzel a gyanúmmal - miután beloptam az óvodába a teljesen tünetmentes gyerekemet.
8 nap antibiotikum.
Kellett nekem röhögni múltkor...
Március 8. szombat
Reggel sms zörgésre ébredek. Vetődök is rá, nehogy mást is felébresszen.
Ja, nincs itthon senki. Tegnap elmentek Svájcba. Minek üljenek itt, karanténban velem.
Az sms-t angol nyelven, libanoni örmény barátnőm küldi innen Gorgonzolából. Boldog nőnapot kíván. Aranyos. Így igazán nemzetközi a nőnap :-)
Úgy érzem magam, mint egy pirosas színű varangyos béka.
De most legalább befejezem ezt a blogbejegyzést.
Később nyakig gombolkozással álcázva magam, a 15 fokban és napsütésben kibiciklizek a közértbe egy kis nescafé pótlásért.
A pénztáros nő a fizetés végén kedvesen átnyújt egy kis csokor mimózát és boldog nőnapot kíván.
Ez az itteni hóvirág. Ilyenkor tele lesz minden ezzel a helyes, csibesárga, pelyhes kis gombóc virággal, a kis csokortól, a másfél méteres cserepesig.
Érdekes itt a nőnap: Nem posztkommunista csökevény, vagy szexista sértés egy emancipált nőnek, még csak nem is kényelmetlen kötelesség az osztály (később a munkahelyen a csoport) kis létszámú fiúja számára, hogy a talicskányi hóvirágot biztosítsa a sokszoros létszámú lánynak.
Inkább valami csak úgy egymásra mosolygós. Nő a nőnek csak úgy az utcán összefutva mondja: "Auguri!"
Tavaly a nyelviskolán keresztül elkeveredtem a helyi nőegylet nőnapi bulijára. Batyubál volt, és csak nők jöhettek be. De nők mindenhonnan, mindenki. Annyira csak nők, hogy az arab csajok még a rengeteg fejkendőjüket is levették (döbbenet volt látni, hogy hány réteg és hány gombostű!) a táncbemutatójukhoz. Mert műsor is volt, és az is "batyubál" szerűen, amatőrök, lelkesen, őszintén, fülig érő szájjal. Díszbeszéd viszont nem volt egy se.
És végül össztánc. Csak lányok. A tizenévestől a hetvenesig, csinosra öltözve, önmaguk mulatságára, együtt, egy zenére. És nem lehetett elbújni a sarokba, mert nem hagyták - és olyan önfeledtek voltak, hogy tényleg magával ragadott a hangulatuk.
Boldog nőnapot ma is mindenkinek!
Itt, otthon, kicsi és nagy és szépkorú lányoknak kívánok hasonló jókedvű, csak úgy egymásnak örülős csibesárga nőnapot!
Közben megvakarom kicsit a fülem belsejét (a számat belül valahogy nem tudom) és átfutom még egyszer ezt az ismét kissé hosszúra sikerült bejegyzést.
