Hát igen, ott. Még szokom a gondolatot. Ma kb. négyszer mondtam a telefonba, hogy "első nap az óvodában,... ja nem, az iskolában".
Csütörtökön délután érkeztünk vissza, pénteken csiribi-csiribá lettek könyvek, füzetek. Ja, persze úgy könnyű, hogy amíg nyaraltunk egyik barátnőnk leadta a nevünket a legközelebbi papírboltba, ahol már kupacban vártak a könyvek, a többit meg gyorsan összeválogattuk arról a listáról, amit Apa kapott a szülői értekezleten pár napja. Amit minden bizonnyal végigmulatott, mert elmondása szerint egész idő alatt Benigni-től "Az élet szép" c. film járt az eszében, pontosabban az, ahogy abban az apa fordít a fiának. Hogy mennyi mulatságot hagyott ki három év összes óvodai szülői értekezletének elmulasztásával!
Ezek után, még jó, hogy a legfontosabbakat írásban is odaadták. Meg az, hogy vész esetére ott mosolyog a lista tetején egy volt ovis társ, most osztálytárs anyuka telefonszáma.
Van itt minden! Könyv, füzet, munkafüzet, az angolban még CD melléklet is! Lőrinc meg is kérdezte a boltban, hogy mi az a CD. Még jó hogy nem kazetta...
Aztán a nagy közös füzetcsomagolás közben az is kiderült, hogy az óvodai okítás sem múlt el nyomtalanul.
- Lőrinc, beleteszed ezt a címkét a piros füzet tartójába?
- Igen. De Mami, te honnan tudod, hogy a pirosba a kacsás címkét kell tenni?
- Nem azt tudom, hogy a kacsásat kell, hanem azt, hogy a piros a "geografia". Nézd csak, a kacsás címkére rá van írva: Molnár Lőrinc geografia. És kaptunk egy listát, amin fel van sorolva, hogy melyik füzet, melyik tantárgy milyen színű: Italiano - lila, inglese - narancssárga, matematica - kék
- Nekem a kedvencem a matematika.
- Az remek lesz. ... Beleteszed ezt a fehérbe?
- A fehér az micsoda?
- Religione
- A religione-ban mit fogunk tanulni?
- A religione-ban Gesu-ról (Jézusról) fogtok tanulni.
- Azt is, hogy mi van vele most?
- Gondolom, azt is.
- Én tudom, hogy mi van vele most.
- Mi?
- Meghalt. Feltette magát egy nagy oszlopra, és van egy sebesülés a pocakján meg egy a combján is. És egy bugyi van rajta, ami olyan mint egy pelenka. Mami, kimehetek játszani?
- Ki. - ehhez úgysem tudok mit hozzátenni.
És eljött a mai reggel.
Bár nehezen. Lőrinc az éjszakát végigvergődte, valamikor az éjszaka közepén kikötött a mi ágyunkban, aludt keresztben, hosszában is kicsit, fejjel lefelé, meg keresztben fekve rajtam, egyszer a könyöke a számban is volt, a lábát meg többször is leszedtem a Gyuri hátáról. Reggelre rendkívül frissek voltunk mind a hárman.
Azon a bizonyos lapon szerepelt az is, hogy uzsonna. Mert ma még nem kapnak ebédet. 12-kor hazajönnek. És 9-re megyünk.
Némi erőfeszítés árán sikerült megállnom, hogy három napi hideg élelmet csomagoljak.
A kapuban 110 izgatott gyerek és nagyjából 220 még izgatottabb szülő. 5 osztály, 20-23 gyerekkel.
A képen négyen (közülük hárman már kissé fogatlanul) ugyanabból az ovis csoportból. Most négyen négyfelé, négy különböző osztályban.
Aztán volt egy kis évnyitóféleség is.
Ahol furcsa mód nem volt ájulási verseny a hatéveseknek, ünneplőben állva a napon másfél órát.
Az iskola tornacsarnokának a lelátóján a szülők, a földön törökülésben a gyerekek,
átellenben valamilyen főnök néni, Gorgonzola polgármestere és négy felsőbb osztályos.
Két rövid beszéd, egy-két ilyenkor szokásos közhellyel, és egy bővített mondattal, amit nem tudok nem idézni:
"És gondoljunk azokra a gyerekekre is, akik ma nincsenek iskolában. Mert valahol kint vannak, egy buszra várva, ami majd elviszi őket oda, ahol felnőhetnek."
Édes jó Istenem...
Aztán minimál műsor, kicsi vers, kicsi körtánc, amibe a nagyobbak kézenfogva bevonják az újakat. Kedves szimbóleum.
Majd az osztályok sorakoznak. Minden osztálynak van egy jele. "Mi" vagyunk a piros polip. A tanítónéni felemeli a polipját, mint japán idegenvezető az esernyőjét, és ahogy a nagyobb gyerekek felolvassák a neveket, összegyűlik az osztály.
Lőrincnek jutott egy "Lorink Daniel", amit ügyesen sikerült dekódolnia, hogy ez ő.
Végül mégis jutott padtársnak egy ovis csoporttárs.
A terembe még bekísérhettük őket, ahol az első házi feladat a mienk, szülőké volt. Az olasz füzet első lapjára kellett írni otthon valami rövid egy mondatot, amit valamiféle mottónak, útravalónak szánunk. És ezt most ki-ki elolvasta a gyerekének.
Aztán egy puszi és szülőknek irány kifelé.
Íme a mondatunk. Most legyen a ti házi feladatotok:
"Tutti i grandi sono stati bambini una volta. (ma pochi di essi se ne ricordano)"
(Exupery)
