Meg persze kapunk másikat. Szépet, újat, új szagút. Persze, örülünk.
De ... muszáj?
Megkérdeztük, azt mondták igen.
Most lehetne hosszan elmélkedni, mindenféle gazdasági, gazdaságossági, meg környezetvédelmi, meg praktikus kérdésen. De nem fogok. Nekem az autó, bár elsősorban mindig a praktikus oldala érdekelt, sose volt ennyire rideg, racionális kérdés. Az autó nekem családtag. A legelső autómat, egy 601-es Trabantot, az egyetlent aminek neve volt, Az Országutak Sárga Sárkányát komolyan megsirattam, amikor negyedszer is eltört a főtengelye, és az alja már annyira lukas volt, hogy ha elcsúszott benne a szőnyeg minden pocsolya vize befröcsögött és elázott a cipőm, és rozsdától már hegeszteni se volt hova. Ekkor be kellett lássam, hogy el kell engednem.
Most búcsúzom EP624YK-tól, elmúlt három évünk néma tanújától, mindig megbízható segítőnktől.. Jóban-rosszban együtt megtett 58699 km után. Elvitt minket mindenhova. Velünk látta Toszkánát, Umbriát, és Abruzzot, mindkét tengert. A svájci hegyeket, a dorogi tavat és a Balatont - többször is.
Utazott benne mindkét kutyánk és Annamari a kecske is. A kutyák az örök vadászmezőkre is ebben indultak.
Kijártuk vele az óvodát. Ezzel az autóval loholtam orvostól, sürgősségire a vakbélgyulladásos Lócival. És ez hozott minket két hét múlva gyógyultan haza.
Az elején (Lőrinc szerint) "Sul motore c'é un oroszlánó" - egy oroszlánó (nem leone) van - ezt se tudja más, csak mi.
A piros-bordó csík az oldalára akkor került, amikor egy alkalommal az óvodából Gyuriért a reptérre rohantam és az a ráérős nagypapa forma ember belógatta a szűk kereszteződésbe a kocsija s... hátulját.
A hátsó lökhárítójára a horzsolást Cesi-ben kapta, ahol az 500 éves házban laktunk, és a szűk sikátorból próbáltunk kitolatni mielőtt beszorulunk.
A csomagtartó ajtón a folt Menton-ból van. Kicsi volt a garázs.Túl kicsi...
A hátsó lámpa burája az uszodánál tört be. Húú, de mérges voltam: tolatás közben nem láttam az oldalán fekvő műanyag kerti asztalt, se a felém ágaskodó lábát.
Az alján a lemez akkor sérült meg, amikor Perén voltunk önkéntes árokásók.
A karcolások körbe az oldalán minden bizonnyal az abruzzoi nemzeti parkból valók, ahol annyira eltévedtünk, hogy végül egy hegy tetején kötöttünk ki, ahonnan egyszerre látszott az Adria kékje és az Appenninek havas csúcsai.
A tetején a horpadást valószínűleg a cascinában szerezhette, a parkolóbeli helyén, a fűzfa alatt, egy szeles napon.
A tükröt, nem tudom... az nem én voltam.
Az elmúlt napokban megmosdattam, kitakarítottam. Volt benne minden: sok kicsi lego, fonnyadt narancshéj, több marék gabonapehely, kis autó (több is) mozzarella leve, csokifolt. Három karácsonyfa tüskéje a szőnyegbe fúródva. Olasz utak pora és magyar utak pora. Malvin szőr. Kavics a tengerről és számos bot (Mami, az a puskám! - Pardon!) Az órabér elég gyenge: összesen ha 5 eurót találtam.
És közben folyton úgy éreztem valamit benne hagyok. De nem tudtam kivenni, mert nem találtam sehol, egyik zsebben, egyik zugában sem.
És lassan kezdett elszemélytelenedni, ahogy levakartam a 20-30 autós matricát, Lőrinc gyűjteményét a jobb hátsó ablakról. Összeszedtem mindenhonnan a "Mami, ezt neked szedtem!" megszáradt virágokat. És a végső pillanat, ma reggel a garázsban ahol leadtam, leakasztottam a slusszkulcs fityegőit is, és a kulcsot összekapcsoltam a sose használt pótkulccsal.
De előtte még suliba menet:
- Lőrinc, délután nem jöhetek érted autóval, viszem leadni. Ha akarsz, most köszönj el tőle.
- És nem is fogjuk visszakapni soha?
- Nem.
- Meg fogják csinálni az oldalán a piros csíkot?
- Igen. biztosan.
- Nem akarom, hogy megcsinálják, azt akarom, hogy maradjon úgy. Hogy emlékezzen ránk.
- (Hát, az tuti, hogy emlékezni fog ránk!) Jó, majd szólok nekik.
- És a tükröt se!
- OK! Megmondom.
Jó utat EP624YK! Járj szerencsével és emlékezz ránk! Mi biztosan emlékezni fogunk rád!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése