Távolodó ünnepek - de most már tényleg nagyon - folytatás, mert megígértem

Karácsony

Ahogy elkezdődött az adventi időszak, megjelentek a fényfüzérek a házakon és a kertekben - még kivilágított szánt is láttunk, csak a világító rénszarvas csorda hiányzott előle.
Közben az utolsó fűnyírás után nagyjából egy héttel leesett 20 cm hó. Ez, és a mi udvarunkat is díszítő fények tényleg karácsonyi hangulatot varázsoltak.

A többit itt találod: 

https://picasaweb.google.com/molnar.lorinc.daniel/CascinaMirabelloNeve?authkey=Gv1sRgCLmS6K_66bepRg

  

Lőrincnek ez volt az első igazi hó-élménye. A tavalyi se volt rossz, de akkor még inkább csak csodálkozó érdeklődéssel nézte ezt a furcsa, hideg fehér izét. Most már tudta magától is, mit is kell vele csinálni: belefeküdni, megenni (anyai intelem egy-két nappal a havazás után: "rendben, megeheted, de csak azt ami nem sárga!"), hógolyót dobálni, hóembert építeni, stb. Építettünk is egy csinosat, mindjárt a konyhaablakkal szemben:

A feje akkorára sikerült, hogy a vasalódeszkán kellett felgurítani a testére, mert emelni nem lehetett.

Érdekes, hogy nem találkoztunk karácsonyi piaccal. Illetve láttam egy-két plakátot, hogy a szomszéd városban egyik vagy másik szombaton vagy vasárnap lesz valami karácsonyi kirakodás. De azzal a fajtával, amit mi is valószínűleg a németek felől importáltunk,  ami egy hónapon keresztül kitelepül a főtérre, és ahol esténként forralt bort szorongatva lehet pletykálkodni a kollégákkal, ismerősökkel, otthoni/külföldi barátokkal, miközben az ember remek ajándékokat talál (magának) - na, azzal nem találkoztunk. 

Volt "cserében" Betlehem. Meglepően sok. Kicsik, nagyok, kint és bent. Még az olaszórán is elkapott az egyik lengyel apáca, akarnék-e papírból hajtogatható Betlehemet venni Lőrincnek. Akartam, persze. Igaz, odáig már nem jutottunk, hogy kivágjuk, összehajtsuk, de sebaj, jó lesz jövőre.

Az egyik kedvencünket az egyik családi ház kertjében óvodából hazafelé jövet kellett megnézni nagyjából naponta.

 A másik kedvenc a Martesana partján épült.

De volt az udvarunkban is egy igencsak részletgazdag példány, amit az egyik tulajdonos alkotott a lakásuk elé. Ezen a figurák mozogtak is, a patakban igazi víz folyt és forgatta a malom kerekét.

Az otthoni karácsonyokhoz képest feltűnő különbség leginkább az volt, hogy elenyésző mértékben volt csak kereskedelmi jellege ennek a karácsonynak. Persze, lehet, hogy másképp láttam volna, ha bent laknánk Milánóban. De meglepő volt, hogy még dec. 22. szombaton délután is simán bejutottam a bevásárló központ parkolójába, sőt a hipermarketbe is. Ahol nem voltak többen, mint egy átlagos vasárnapon. A pénztárnál nagyjából hárman álltak  előttem - és nekem volt a legpúposabb a kosaram. Látszott, csak én hiszem azt, hogy a következő hat hetet a spájzból kell túlélni és aki nem készül fel, éhen hal...

Éhen mi se haltunk. Persze a "mit is együnk szent karácsony alkalmából?" kérdés kicsit érdekes volt. Leginkább, amikor kezdtem sorra venni, hogy mit is szoktunk otthon ... és azokhoz mit is nem lehet itt venni. A legszebb talán az a jelenet volt, amikor a szomszédos zöldség árus cascina tulajdonosát, Lucianát faggattam arról, hogy vajon ismerik-e a világnak ezen a felén savanyú káposztát. A jelenet egy idő után erősen emlékeztetett a Picasso kalandjai c. film azon epizódjára, amikor az ifjú Picasso a főbérlőjétől az "aqua" iránt érdeklődik. És a végkifejlet is azonos volt: "no". 

Sebaj, majd eszünk panettonet!

Végül ettünk halászlét egész másként - elvileg úgy ahogy ezt a marseille-i halászok csinálják (mert az olyan autentikus itt Gorgonzolában...) ropogós, friss, meleg kenyérrel. Utóbbit az egyik szomszédnak köszönhetjük. 23-án éjjel ugyanis bekopogott egy rekesz mindenféle kenyérrel. A felesége az egyik nagy közértben dolgozik a közelben és valószínűleg a nyakukon maradt egy csomó, amit aztán szétosztottak. Ipari menyiséget kaptunk, minden tiltakozás ellenére, amit aztán - kárba ne vesszen - beszuszakoltam a mélyhűtőbe. Ahonnan az elkövetkező napokban mindig az éppen fogyasztandó mennyiség került át a sütőbe. Ami, mint kiderült, nem csak gatyaszárításban jeleskedik, de ropogós friss kenyeret is tud csinálni a fagyosból percek alatt.

A panettone meg megmaradt reggelire, mert vacsorára már belénk se fért.

Ajándék téren igazán sikerült kitalálnunk mindenki gondolatát :-)

Az autózós szőnyeg akkora siker, hogy még mindig naponta többször hangzik el a kérdés: "Mami, tudsz versenyezni?" És akkor aztán igazán nyomós ok kell ahhoz, hogy felmentést kapjak. Mert még az "Apa biztosan tud!" sem lehet kibúvó, hiszen a legjobb hárman együtt. Úgy, ha két autó netán karambolozik, mindig van egy segítő harmadik.

Na, innen folytatom legközelebb az év végét és elejét. De előbb alszom rá egyet.