Távolodnak az ünnepek

És valamiféle űrt hagynak maguk után.
Ahogy hirtelen csend ül a házra a barátok, rokonok távozásával is.
Ma reggel, a Nagy Hajnali Reptéri Rohanás után amolyan "dülöngél egy nagykabát" hangulatom lett. Visszafelé be is kellett "dülöngélnem" egy út menti kávéra, hogy az elmúlt napok 5-6 órás alvásai ellenére azért hazataláljak.
Ma a távolságok olyan döbbenetesen kicsik, hogy a felcímkézett poharak még el sem foglalták helyüket a mosogatógépben, a cipőtalpakból kipergett sarat még fel se söpörtük, amikor már befutottak a telefonhívások: "Rendben leszálltunk Budapesten".
Na, de ezt "a szél lassan elfújja" hangulatot annyian megénekelték már előttem, és annyival jobban, mint ahogy én tenném prózában, hogy ugorjunk is gyorsan, az utóbbi néhány, pörgősen elszaladt hét elejére.

Mondjuk ide:

Katalin nap után egy héttel máris advent első vasárnapja volt, és azóta pörögtek az események. Na, nem mintha addig az unalom fenyegetett volna bármelyikünket :-)
Katalin nap, illetve az az egész hétvége ünnep volt Gorgonzolában, mint kiderült, immár 228. (!) alkalommal került megrendezésre a Fiera di Santa Caterina, azaz Gorgonzola védőszentjének, Szent Katalinnak ünnepe.

 Ismét ellepték az utcákat az árusok, hasonlóan, mint a sajt fesztiválon, csak most a műfaj volt kissé más: több édesség, kevesebb sajt és sonka, és ezen belül is már lényegében a karácsonyi édességek domináltak.

De volt vurstli, dodgem-mel és körhintával, meg állatsimogató is, kecskék, birkák, pónik, még láma is. Megnéztük, nem sötétkék a szeme.
A Katalin tiszteletére felkerült díszítmények már le se kerültek, hiszen egy hétre rá máris advent volt. És hamarosan felbukkantak kertekben és lakásokban egyaránt a feldíszített karácsonyfák. Sokáig nem is értettem, mit keres mindenhol már december elején a karácsonyfa.
Aztán lassan összeállt. Itt ez az egész karácsonyi ünnepkör kicsit más hangsúlyokkal terül el a naptárban december elejétől január elejéig. Például december 8. ünnep, annyira, hogy munkaszünet is. Mi otthon, azt se nagyon tudjuk mi fán terem, itt pedig gyakorlatilag a karácsony kezdete, december 8. a szeplőtelen fogantatás ünnepe.
Viszont nincs Mikulás. Nálunk persze volt, csak mikulás csokit nem volt egyszerű keríteni. Lett. Pontosabban Babbo Natale-s csoki, mert hiszen itt karácsonykor nem a Jézuska, hanem személyesen Babbo Natale hozza az ajándékokat, aki egyébként alkatilag és kellékeiben a mi Mikulásunk ikre, csak 18 nap késése van.
És egyre gyanúsabban fogyott az amúgy sem feltűnően sok fenyőfa az egy szem közértben, ahol egyáltalán láttam. Végül a 17-i hazautazás előtt nagy sietve vettem meg, attól félve, hogy mire 18-án visszajövök, már nem is kapok. Micsoda hülyeség. Karácsony előtt elfogy a fenyőfa??? Kicsit később, 22-én az IKEA-ban járva döbbenten néztem, hogy a faárus zárva, és a kiírás leginkább azzal foglalkozott, hogy mikor lehet visszahozni a fát. Aztán megtudtam: itt a faállítás napja december 8. Tehát aki nem vett és díszített december 17-ig, pláne 22-ig, az már nem is fog. Otthon se állít senki fát január elején.

Közben rohantak a napok, de kész lett a konyha festése és került egy szekrény a nappaliba, sőt, még egy kanapét is leltem végre, Monza-ban, nem is a világ végén, bár először el se akartam menni megnézni, mert az eladó csajszi azt írta, elhozni csak január elején lehet, amikor ő kiköltözik jelenlegi lakásából. Na, gondoltam, kenje a hajára, hiszen nálunk a lakótársak létszáma decemberben tetőzik, akkor szeretnénk valamire ülni, feküdni. Végül csakis azért mentem el, olyan igazi sünis-fűnyírós hangulatban, hogy találjak valami jó kis kivetni valót, a magam megnyugtatására, amiért úgyse kéne. Ilyet nem találtam. Ellenben az eladó egyetemista leányzó kimondottan szimpatikus volt, a kanapé oldala átszerelhető balról jobbra, állapota rendben. És aggódó kérdésemre a válasz: "Elhozni? Bármikor! Mikor szeretnénk? És az ár, 160 euró megfelel nekünk?" Erre nem is tudtam, mit feleljek. A neten még 180-ért hirdette.
Így lett a sárga szobánkban egy sárga kanapénk. Ismét a háziak furgonját kapva kölcsön, a szállításhoz, pont ráfért - már Csilla is itt volt amikor elhoztuk. Vele együtt kentük végig kárpittisztítóval.  

17-18-án villámlátogatást tettem otthon. Lényegében azért mentem, hogy Csilla ne egyedül jöjjön élete első repülőútján, hiszen egyikünk se tudta, hogy működik ez az egész mozgássérült asszisztencia fapadoséknál, vagy bárhol. Aztán persze lett fodrász és fogorvos villámlátogatás is a szűk 36 órás otthonlétben.
A mozgássérült segítésről pedig csak jót mondhatok. Nem fapados színvonalon működött a dolog. A tolókocsit ingyen szállították, sőt még ezen felül egy járókeretet is, feladott csomagként. Egészségügyi személyzet kíséri át az erre szorulót, már a biztonsági ellenőrzésen, aztán ki a kapuhoz. Ott rögtön beelőztük a sorban állókat, és liften kísértek le a földszintre, ahol a géphez menő busz mellett egy speciális kocsi várt. A beszálláshoz rámpát eresztett az aszfaltig, majd a repülőhöz kiérve az egész kocsiszekrény felemelkedett a repülő ajtajáig. Ott, a gépkocsivezetővel már két fősre duzzadt segítő személyzet átültette Csillát a saját kocsijából egy spéci keskeny változatra, ami elfér a gépen a széksorok közti folyosón. Utána a tolókocsi még gyorsan bepattan a csomagtérbe. A gépen aztán várta az ablak mellett egy neki fenntartott ülés. Nyilván nem a panoráma élvezet miatt, hanem logisztikai okból, hiszen a célállomáson is utolsónak száll le, megvárva az asszisztenciát és a csomagtérből érkező tolókocsit, így ha beljebb ülne, akkor valaki mást is várakozásra kényszerítene.
A bergamói reptéren aztán ugyanez zajlott fordítva, majd kitolták a zsebkendő lobogtató kapuig. Onnan már csak nekem kellett elkirándulni az autóért az olcsó parkolóba, majd irány haza.

Most viszont irány aludni, és majd innen folytatom a távozó ünnepek felidézését.
Addig is jó éjszakát!