Vannak napok, amiket eleve ki kellene hagyni a naptárból.

Vagy ha már belekerültek, akkor legalább leülni egy csöndes sarokba és megvárni, amíg elmúlik. De leginkább nem csinálni semmit.

Persze, itt is vannak ilyen napok, az ilyesmi földrajzi koordinátáktól független jelenség.

Ilyen volt például a múlt csütörtök:

Szegő Gabi már egy egész napja itt próbálta kiheverni kicsit az otthoni mindennapok mizériáit, és miután első nap megismerte legszűkebb környezetünket és belakta mind az egy kempingágyat és másfél polcot amit neki juttattunk, reggel úgy határozott, kicsit körülnéz bicikliháton is, szívni egy kis friss levegőt az aktív pihenés jegyében, addig is, amíg majd mind együtt felkerekedünk, mert nagy nap ez a mai: ma veszi át Gyuri a motorját a kereskedőnél. Hurrá! 10-kor indulunk, addigra visszajön.

Mi készülődtünk.

Tettünk-vettünk.

Aztán már készen voltunk.

Vártunk.

Már indulni kellett volna…

Nem jött.

Hmmm.

Amikor Gyuri végül felhívta, nagyon örült, mivel az új telefonjába még nem írta be egyikünk számát se, se magyart, se olaszt, így nem tudta tudatni velünk, hogy eltévedt. Pedig szerette volna.

Gyuri frissen-fürgén kocsiba pattant, hóna alá csapva a forduljbalrát (GPS – copyright by Lóci) és Gabi keresésére indult.

Épp végeztem a porszívózással, amikor hívott, hogy sikerült, megtalálták egymást.

Így hát gyors felfrissülés itthon és irány a motorkereskedő, azaz Milánó!

A forduljbalra hamar megadta magát, mivel előző nap már azzal jártam meg a bergamoi repteret és az akkuja elég gyengécske. Így az út végét (meg egy kicsit a közepét is) Gyuri emlékezetéből tettük meg. Közben felhívta a motoros embert, hogy van-e náluk ebédidő, nehogy belefussunk. Végül sikerült időben érkezni. Papírok, átadás-átvétel, örvendezés. A következő terv, Gyuri elmotorozik a munkahelyére, mi meg elkísérjük kocsival – addig is a cuccát mi visszük. De azért előbb egy próbakör az utcában.

Visszajönnie már nem sikerült: kifogyott a benzin. Még jó, hogy nem indultunk el díszkíséret, karaván.

Kaptunk benzint, majd hosszasan köszörülték az indítómotort. Először csak Gyuri, aztán a boltos is. Végül megegyeztek, hogy az ebédszünet végén majd gondjaiba veszi egy szerelő. A motort. Gyuri addig keres valami kávézót, mi meg megyünk haza. Persze már kissé kevesebb lelkesedéssel.

Mivel a forduljbalra már odafelé teljesen kivégeztetett, így következett az emlékezetből. Nem tartott sokáig. Mármint az emlékezet. Az út bő másfél óráig. És a nagy részében lila gőzöm se volt, merre megyek. Voltak helyek, amik rémlettek – még januárból. Aztán a nagy fehér folt. Gabi előtt igyekeztem lehetőleg leplezni, gondolva, hogy a délelőtti neki elég volt egy napra. De amikor azt kezdtem fejtegetni, hogy a dugóban az a jó, hogy ha épp rossz felé megyünk, legalább nem jutunk messzire, minden bizonnyal sejtette. Mert volt dugó is. Helyenként jó sűrű.

Végül a „kövessük a Bergamo táblákat” taktika bevált: ha már Gorgonzola kb. fél úton van Milánó és Bergamo között, legalább az iránynak stimmelnie kell valamelyest. Csak fel kell időben ismerni, ha egy szomszéd falun vágtatunk épp át. És gyorsan megfordulni ha már nagyon rég minden mást írnak a táblák, csak Bergamot nem. Bejött. Hazaértünk. És megfogadtuk, aznap már senki nem megy sehova, legfeljebb a saját kertünkbe, oda is csak kísérettel.

Végül Gabi délután mégis bátran nekivágott, hogy elmegy tejért, és sikerült is csont nélkül az expedició!

Csak Gyuri nem került elő. Pedig a boltnál még azt mondta, hogy a munkahelyére be se megy, mert hülyén néz ki, hogy bemegy négyre és eljön ötkor.

Na, de akkor hol van? Végül valamikor hat után felhívtam. A munkahelyén volt, mert volt valami értekezés, ami miatt muszáj volt. Későn jön.

És tényleg későn jött.

Valamikor nyolc körül telefonált, hogy most megy a metróhoz, mert nem indul a motor. A szerelő kipiszkált valamit a porlasztóból, be is jutott vele dolgozni, de haza már nem akart jönni a motor.

Majd hív, ha már közel van, menjek ki elé a metróhoz.

Hívott, mentem, vártam.

Jött a metró Milánó felől és Gyuri nem érkezett meg. A telefonom meg persze otthon. Mert ilyen rövid útra minek.

A menetrendet böngésztem, hogy kiderítsem, ott várjak-e vagy hazamenjek, amikor megérkezett – az ellenkező irányból. Túlment. Még jó, hogy hamar jött vissza az ellenáramú metró.

Egyetlen szerencse, hogy az ilyen napok is véget érnek egyszer J

Utózönge:

Hétfőn a bolt költségére elszállították a motort, vissza a boltba-műhelybe. Kicserélik a porlasztót. Még jó, hogy kaptunk rá 8 nap garanciát.

Ma ismét csütörtök volt.