Első nap az óvodában...

na, az nem most lesz. De vegyük sorjában.

Vasárnap

Felfedeztük a már idézett névsort az óvoda kapuján, ami arra utal, hogy Lőrincet felvették az óvodába, bár februári jelentkezésünk óta erről senki, semmilyen formában nem tájékoztatott. Na, persze tetszettünk volna olvasgatni a helyi falragaszokat. Nem olvasgattuk. De a lényeg, fel vagyunk véve!
A másik lényeges falragasz arról tájékoztatott, hogy az óvoda 5-én kezdődik - tehát nem kell hétfőn hanyatt-homlok oviba rohanni.
Hogy mikor kell jönni-menni ez derült még ki:

"Bambini di 3 anni - Si rimanda al Progetto accoglienza nuovi iscrtti"
Azaz a 3 évesek ebben a témában forduljanak az újonnan beiratkozók beszoktatásáról szóló projekthez.

És akkor most itt árulom el, hogy ezt a sok vacak papírt nem azért fotózom ilyen lelkesen, mert ennyire hűen kívánom blogolni a az életünket érintő sok okos dokumentumot ( se GLP, se GCP, se ISO akárhány nem vonatkozik jelen esetben ránk), hanem azért mert nem mászkálunk nagyszótárral a zsebünkben. És még a google fordítót se cipeljük valami drága kütyünk magunkkal. Bár szórakoztató hülyeségeket képes produkálni minden gátlás nélkül. Tehát ezek a házi jegyzeteink. De ha már van, megosztom veletek :-)

A fent nevezett beszoktató "progetto"-t fél éjszaka  kerestem a neten. Meglett. Nem könnyen. Ki is derült belőle, hogy a gyermek és a szülő életében milyen rendkívül jelentős pillanat amikor átlépik az óvoda küszöbét. Mérföldkő ez, egy újabb lépés a leválás folyamatában, és roppant lényeges, hogy a lépés úgy történjen meg, hogy ez se a gyermeket se a szülőt ne viselje meg....
És akkor itt egy anya vagy elbőgi magát, vagy a további szöveget helyettesíti a "blablablalabla" megfelelő szekvenciájával.
Maradjunk ez utóbbinál. Annál is inkább, mert kedden szülői értekezlet és talán ott majd kiderül valamivel több, mint az a nagy semmi ami egy kezdő óvodás kezdő anyája számára kiderült ebből a szívhez szóló közhelyhalmazból.

Hétfő

Mivel annak idején februárban a helyi didaktikai hivatalban (ahol a különböző óvodai, iskolai ügyeket intézik) nagyon hiányolták Lóci codife fiscale-ját valamint annak igazolását, hogy gorgonzolai lakos, gondoltam arra biciklizünk és bemutatjuk a néniknek ezeket, az azóta begyűjtött papírokat. Persze szigorúan a neten feltüntetett hivatali időben. A kapu zárva volt, mozgás nem látszott. Ellenben eleredt az eső és inkább sűrűn pedálozni kezdtem hazafelé, mintsem hosszadalmas bejutási kísérletekbe kezdjek, tekintve, hogy az esőkabátok még mindig valahol bujdosnak és a ruháink másik felel még délelőtt óta nem száradt meg.
Délelőtt akkor áztunk el, amikor az óvodát próbáltuk megkörnyékezni bátortalanul, hátha ólálkodik arra valami kommunikálni kész óvónéni.
Csak a kertészek ólálkodtak, és nyírták a sövényt.
Ezzel felverték a szúnyogokat.
De aztán azokat is elmosta az eső.

Kedd

Megkértem Gyurit, hogy valamelyik talpraesett kolléganőjével hívassa már fel ezt a didaktikai igazgatóságot, mondanák már el, hogy mit várnak tőlünk és azt a mit hova és mikor kérik. Nagy kelletlenül, némi telefonos cívódás után ráálltak, hogy szerdán felkereshetem őket 1 óra előtt. Kb. itt volt az a pont amikor családon belül rajtuk ragadt a "Vérbanyák" kétes értékű titulus.
Szülői értekezlet 5-kor.
Izgatott anyaként sikerült 5 perccel előbb érkeznem. Egy másik hasonszőrű anyával. Ránk is lett szólva, hogy nincs ám még öt óra. Amíg vártunk a sorunkra, és a 25 másik, kevésbé izgatott anyára annyit sikerült megbeszélnünk, hogy én majd megyek utána.
Naná, hogy másik csoportba kerül a gyereke. Kereshettem új gazdaszervezetet. Sikerült is fogni egy másik anyukát aki valamelyest tud angolul, ha már a két óvónéni egy szót se. Ketten együtt se. De ők legalább foghatják egymás kezét, ha félnek.
Az értekezlet alatt sokan és sokat beszéltek.
Illetve be lettünk osztva, hogy ki mikor jön be egyéni elbeszélgetésre. Holnap 1 óra 5 percre kaptunk időpontot. Mi angolul beszélő anyukával próbáltuk kitölteni a gyerekről szóló négy oldalas kérdőívet. A személyi adatok rész egész jól ment. De aztán jött az zaftosabbja: "Milyen a gyermek viszonya az élelmiszerekkel? Más  gyerekekkel? Szomszédokkal? Nagynénikkel? Veszélyes tárgyakkal? Hogy viszonylik a büntetéshez? Tikkel- e a gyerek?"
A gyerek nem, de én már kezdek...
Végül az udvaron fejeztük be, ahol angolul beszélő anyuka végre ki merte mondani, hogy hülye kérdésekre csak hülye válaszokat lehet adni.
De pl. egy orvosi papírt, hogy "közösségbe mehet" nem kért senki sehol.
Az értekezleten azért annyi kiderült, hogy a beszoktatás abból áll, hogy első három nap délelőtt van csak bent a gyerek, utána már bent is ebédel, aztán egy idő múlva már ebéd után is bent marad. Bátran megkérdeztem, hogy és az első időben hol van anyuka? Megmondták: anyuka első nap maradhat 10-15 percig.
Hát ennyit a mérföldkövekről...

Szerda

Délelőtt bementünk a Vérbanyákhoz a papírjainkkal. Egy üvegablakon keresztül beszélgettünk, annak ellenére, hogy mögöttem másfél méterre 20 olasz nő beszélt egyszerre, és mellettünk tárva-nyitva állt egy ajtó, és egy sasszéval odaoldalazva ott is folytathattuk volna az eszmecserét. De hát tudjam csak, hogy hol a helyem, igaz hogy így nem is hallom, amit úgyse értenék...
Eléggé el nem ítélhető módon kierőszakoltam az oldal sasszét az ajtóhoz.
Kell egy igazolványkép is.
Holnap jöhetünk megint.
13 óra 05 perc, óvoda.
Lőrinc játszana, mondom nem szabad. Nem érti, mert a Bogyó és Babóca rajzfilmből tudjuk, hogy az óvodában játszanak a gyerekek.
Várunk fél kettőig, akkor mi következünk.
Óvónénik alapvetően aranyosak, még arra is hajlandóak, hogy lassabban beszéljenek, sőt, még át is fogalmaznak néha ezt-azt, ha elsőre nem megy. Szóval segítőkészek.
És elsőre kiszúrják  a rövidgatya derekánál kivillanó pelenkát: "Panollino??? No." És mutatja is az ujjával, hogy nem. Aztán elmélyedünk a részletekben, hogy mennyire pelenkás is ez a gyerek, és mikor nem és végül is csak kisütik, hogy csak az jöhet oviba aki már aludni is pelenka nélkül alszik.
A másik a "cuccio", azaz a cumi. A "vizilós". Na arra is kihirdették az ítéletet: az se jöhet az oviba.
Nézegettük a naptárat, de tulajdonképpen minek is. Végül abban maradtunk, hogy jelentkezzünk, ha mindez már nincs. És írjunk erről egy papírt a Vérbanyáknak - ha már úgyis megyünk oda holnap. De azért átvettük a tegnapi négyoldalas kérdőívet soronként.
Aztán eljöttünk. Lóci sírt, mert ő még maradt volna. (ó, áldott ártatlanság!) De végül kapott kölcsönbe egy autót, amit majd akkor kell visszavinni ha igazán óvodába megy. És puszizkodott egyet az óvónénikkel és így megbékélt.

Csütörtök
Vérbanyák kaptak fotót, codice fiscale-t és egy általunk írt levelet a pelenka helyzetről. Ezt most nem mellékelem, mert hátha olvassa egyszer ezt a blogot Lívia is, aki az olasz tudást próbálta belénk plántálni. Előtte nem biztos, hogy vállalnám, de a Vérbanyáknak így is jó volt.

Délután már az alvás is pelenka nélkül történt és szárazon kelt fel. És még a cumiját is hajlandó odaadni ébredés után, mert oviba akar menni. Csak annyi a kérés, hogy "még egy kicsit", majd szopik rajta nyolcat-tízet szaporán és a kezembe adja.
Ma este vacsora után a következőt adta elő: "Nem megyünk óvodába, be van zárva. Kérem a vizilós cumimat!"
Hát lehet ennek ellenállni?