Rossz az aki rosszra gondol - nyelvi gyöngyszemek

Vettünk egy szekrényt a secondamano-n, azaz a helyi vaterán. El is mentünk megszemlélni, szép nagy darab. Tanakodtunk, hogy is fogjuk elhozni és mivel és főleg mikor.
Magyar ember magyarul tanakodik. Olasz ember olaszul hallgatja.
És aztán csak nem bírta ki, nekibátorodott és megkérdezte: ugyan mondjuk már meg, mi az a "putan" amit mi itt többször is emlegettünk. Először nem értettük. Aztán rájöttünk: hát a holnaPUTÁN!
De ha már itt tartottunk, be kellett avassuk, már csak a szimmetria kedvéért is. Ezért elmondtuk neki, hogy az a bizonyos puttana amire ő az imént gondolt, az magyarul úgy hangzik, hogy kurva. Erre felragyogott és csak a pontosítás végett kérdezte: úgy mint curva sinistra (bal kanyar), curva destra (jobb kanyar). Bólintottunk.
Mindezek alapján a nyelvrokonságot mindannyian bizonyítottnak tekintettük.
Már csak a szekrényt kell valamikor elhozni.

Házunk tája


Bevezetésként néhány tény:

"Milánó (olaszul Milano, lombardul Milan) Észak-Olaszország legnagyobb, Olaszország második legnagyobb városa (közigazgatásilag comune),Lombardia régió székhelye. Lakossága 1,245 millió fő.^[2] Milánót Olaszország gazdasági fővárosának tartják, hiszen az ország legnagyobb ipari központja.^[3]" (wikipedia)


Egy éve novemberben kijöttünk azzal a céllal, hogy körülnézzünk, merre érdemes majd lakást keresni. Reggelente Gyurit bevittük az irodába, aztán Lőrinccel csak autóztuk, autóztunk. És láttuk a fenti mondat igazságát. Egészen lehangoló volt látni, hogy Milánótól távolodva 20-30-40 km-re is még betonkockák, raktárak, logisztikai központok... Itt akarunk mi lakni?


Aztán megtaláltuk Cascina Mirabello-t Gorgonzolában. Vagy inkább mellette. Egykor így nézett ki:

Aztán fogták, felújították, vagy inkább újraépítették és bérlakásokat alakítottak ki mindenből, ami valaha a tanyát alkotta: lakásokból, istállókból, szénapadlásból. A Google Earth-szel ráközelítve a mi épületünk tetején még jókora lyuk tátong. Talán szólni kéne Googleéknak, hogy ideje frissíteni az adatbázist!
Milánó metróval fél óra, a Gyuri munkahelye kb. 15 km.
Amikor a teherautó megérkezett a holminkkal a sofőr ezzel a mondattal hívott fel: "Te, én eljöttem oda, amit a Gyuri a GPS-en megadott, de itt nincs semmi, csak két tehén egy plakáton!" "Remek, akkor jó helyen vagy! Jövök érted!" válaszoltam.  Az út mellett van egy nagy plakát, amin a szomszéd tanya hirdeti a sajtját. Annál állt a jó fuvaros.
Ti ha jöttök a főútról letérve erre gyertek (a képekre kattanva elvileg kinyílnak nagyban):

 és tovább erre (ez az épület látszik a nagyobbik fekete-fehér képen)

 és még egy kicsit... (azaz közelebbről ez)

 balra a parkoló - még tereprendeznek...

 ez valamikor takarmány siló volt (szintén látszik a fekete-fehér képeken), és ha majd kész lesz, akkor biciklitároló lesz...

 ...és ha megérkeztetek, itt csöngessetek. B6-os lakás.

 Vagy jöhettek hátulról körbe:

A belső udvar:

És a tágabb környék:

Cascina Mugnaga-ba, ahol a friss tejet és a jóféle házi sajtot vesszük Már Lőrinc is többször jött biciklivel. Ő a futóbiciklijével, én a tekerőssel. Csak akkor kellő időt kell szánni az útra, mert akkor aztán megnézünk minden egyes szőrös hernyót egyenként!

Az óvoda kevesebb, mint 10 perc biciklivel. Ebből 4 keresztezni az országutat. És 15 kimenni a bicikliig, mert arrafelé is akad pár szőrös hernyó...

Amikor tejért megyünk, vagy a kutyáknak jó napja van, mert sétálni megyünk:

És ugyanez hazafelé...

Már látszik a házunk - a bal szélső fűzfa a miénk.

A kertünk

és a szomszédoké

A pálmafánk: kicsit savanyú, kicsit sárga, de a miénk!

 

de ha közel megyünk hozzá, egészen nagynak látszik :-)

És a végül még egy tény:
bár Milánó, Olaszország legnagyobb ipari városa, csak 15 km, de esténként nem ritkán istállószagot hoz a szél.

Az óvodában mellettünk öltözik egy kisfiú, reggelente anyukával nagyjából velünk együtt érkeznek. Feltűnt az ovis zsákba hímzett családnév: SUSZER. Legutóbb megkérdeztem anyukát, hogy a család valamikor magyar volt-e? Erre azt felelte kedvesen: "Si, austro-ungherese". Vicces volt ezt így hallani. És persze rögtön meg is magyarázza, hogy annyi idő alatt simán elveszhetett az a t betű.

Újra iskolapadban!

Jött egy szórólap, névre szólóan, valószínűleg az önkormányzat lakónyilvántartása alapján:

OLASZ NYELVTANFOLYAM KÜLFÖLDIEKNEK!

A helyi parókia szervezésében, kedden és pénteken este 8¹⁵-től, 9⁴⁵-ig, ingyen! Beiratkozás és szintfelmérés...

Bevallom, már túl vagyunk a szintfelmérésen, és bár az első tervem az volt, hogy előbb megírom mindezt és szurkoljatok velünk, hogy jól sikerüljön a „felvételink”, de aztán úgy gondoltam, olyan ciki, ha a sok szurkolás után derül ki, hogy a betűfelismerő csoportba vettek fel – így aztán vártam a hír megosztásával. Az eredmény: mindketten a „livello B”-ben kaptunk helyet! Hurrá! Csak azt nem tudjuk, hogy „A”-ból kell haladni „Z”-be vagy esetleg „A” a cél…? Mindegy, a lényeg, hogy nem valami szélső betűben vagyunk.

És mi lesz addig Lőrinccel? Oké, hogy óvodás, de este 9-kor nincs óvoda. Kiderült, van babysitter keddenként. Az is ingyért. Pénteken meg legfeljebb felváltva járunk.

Az első óra valahogy így zajlott:

Jó sokan tülekedtünk a tanfolyamnak helyet adó műszaki iskola földszinti folyosóján, meglepően sokan, ahhoz képest, hogy Gorgonzola mégiscsak egy kisváros. Voltunk mindenhonnan. Képviselte magát Dél-Amerika és a távol kelet is gazdagon, de Kelet-Európa szinte minden országa is. Ebből a régióból a legnagyobb létszámot talán egy csapat lengyel apáca jelentette.  Aztán jó sokára felolvasták a csoportok névsorát – addigra mi Lőrinccel bevettük magunkat egy még üres terembe és a padon garázst építettünk abból a vödör legóból, amit biztos, ami biztos alapon magunkkal hoztunk. Persze a B csoport másik terembe ment – bonthattuk le a garázst.

Lócival a hátsó sorban foglaltunk helyet és miközben rajzoltam pár autót, kitöltöttem az első feladatlapot: hogy hívnak, mi a foglalkozásom, honnan jöttem, kivel és minek. Közben Gyuri a folyosón babysittert vadászott. Sikerrel! Villámgyors helycsere, hogy Gyuri is haladjon a feladatlapjával, én meg kitelepültem Lucia-val és Lőrinccel, meg egy kupac színes ceruzával a lépcsőre összeszokni. Ingyen babysitter a lépcsőn játszik a gyerekkel. Kicsit sajnáltam, hogy a mostanában folyamatosan taknyos gyerekem leszokott a pelenkáról. mégiscsak jobb lett volna, ha pelenkásan ül a lépcsőn...

Néha bekúsztam a tanteremben hagyott cuccomhoz, hol egy papírzsebkendőért, hol a pénztárcámért, mert végre eljutottunk egy olyan alkuig, hogy ha veszek neki chips-et az automatából, akkor talán hajlandó kint maradi Luciaval kettesben a lépcsőn.

Közben persze odabent zajlott az óra. Miután mindenki megválaszolta az említett bonyolult kérdéssort, meg kellett beszélni ugyanezt a padszomszéddal. Így Gyuri hamarosan megtudta, hogy a szomszédja Romániából érkezett, 4 évvel ezelőtt és a foglalkozása „artigiano muratore” amire az első tippje az volt, hogy az úr egy halott művész – én is pont ezt tippeltem, amikor elmesélte. Aztán kiderült, hogy a dolog ennél sokkal prózaibb: kőműves mester. Miután a szomszédok kölcsönösen megismerték egymást, sorban fel kellett állni és bemutatkozni a csoportnak. Épp ez zajlott, amikor Lőrinc megengedte, hogy csatlakozzak az órához. Hamarjában fel is szólítottak, miután a helyemre ültem – aztán véget is ért az óra J

A pénteki órán viszont csak én voltam, babysitter hiányában Gyuri itthon maradt Lőrinccel. Én pedig megtudtam, hogy itt igaziból az én-te-ő-mi-ti-ők-et is kicsit másként mondják, mint ahogy az a nyelvkönyvekben szerepel. 

Mivel helyettesítsük...?

Már megint főzőcske, de igyekszem röviden.

Íme a recept:

Vegyünk egy csomag ricotta-t, hosszasan keresgélve, hogy szemre melyiknek az állaga hasonlít legjobban a mi túrónkra. Hagyjuk le- és kicsöpögni egy ideig, hogy amit akar csavarjon még ki belőle Newton.
Aztán vegyünk a szokásosnál egy kicsit több grízt, meg hagyjuk állni, kicsit tovább, mint szoktuk, majd enyhén sós, gyöngyözve forró vízben főzzük ki.
Közben nagy meggyőző erővel mélyen a szemébe nézve suttogjuk neki, hogy...
"Te túrógombóc vagy! Te túrógombóc vagy!"
Ha jól szuggeráljuk ez sül (pardon, fő) ki belőle:

A következő probléma, hogy a tejföl kínálat is egészen elenyésző errefelé. Van, egy helyen már láttam is két pohárnyit, kb. 500 forint volt darabja - haha.

Így aztán marad a joghurt, amiból viszont van eleve édesített verzió, amire egy kis cukrot szórva teljesen rendben van a túrógombóc élmény. Ugyanez a megoldás csirkepaprikásnál vagy töltött káposztánál persze nem működik...

Lőrinc be is vágott belőle két és felet nyomatéknak egy kis bableves tetejére. Abból az apropóból, hogy ismét taknyos, és így itthonról ábrándozik az óvodáról. De az étvágyára nem lehet panasz :-)

Óvodai előmenetel


... meg néha hátra. De egy szavunk se lehet, mert főleg előre. De menjünk sorban. Előre:

Járt Lóci egy hetet az óvodába. Aztán először csak azt említette meg éjjel, hogy "Mami, nem tudok szimatolni!". Akkor még úgy gondoltam, szimatolni nem olyan nagyon fontos az óvodában, tehát ezen képesség nélkül is vidáman be lehet menni. Aztán péntek délutánra lázas lett. És az is maradt néhány napig. A vége az lett, hogy a következő hetet itthon töltötte. Bekaptuk a kötelező, több generáció óvodáson kifejlődött, kezdő óvodai baci-csomagot mindannyian. Apa még most is rekedt. Fújtunk, csöpögtettünk, orrszívóztunk - amikor utólértük. Meg amikor éjjel azt panaszolta, hogy "Mami, mindig morogok!" (mert így horkol, aki bedugult orral, hurutos garattal, cumizva próbál elaludni) Mindezt jókedvűen, mert Lőrinc 38 fokosan is jól érezte magát. Aztán hétfőn újra óvoda, ahol meglepődve láttam, hogy mindenkit ellepett a

Grembiulino

Persze először nem tudtam, mit is látok.
De lépjünk egyet vissza.
Valamikor a kezdetekkor kaptunk egy listát arról, mit is kell vinni. Itt is közzétettem a szórakoztatásotokra.
Rögtön az elején ott a grembiulino (in cotone). A kéziszótár ilyet nem ismer, a legközelebbi a

grembiule

 h fn kötény; grembiule da cucina konyhai kötény; grembiule per chiru•rgi operációs  

Gondoltam, hát ez egy kötényke, óvodásoknak, maszatolós feladatokhoz, rajzolni, festeni, színes faleveleket ragasztgatni rajzlapra, miegymás. Alátámasztani látszott a feltevésem, hogy lóg is egy széria ilyesmi a falon, rögtön az ajtó mellett. Varrtam is egy megfelelőnek tűnő példányt, gumis derékkal, legalább egynél legyen könnyű dolga óvónéniknek, amikor rá kell húzni sorban 27 gyerekre.
Örültek is, amikor bevittük - na, olyan visszafogottan. Csodálkoztak, hogy nincs neki ujja. Meg én is, hogy "köténynek ujja??"
Aztán hétfőre köpenybe bújt az egész csoport. Bugyirózsaszín-fehér aprókockásba a lányok zöme és babakék-fehér aprókockásba a fiúk nagy része. Néhány deviáns mászkál csak fehérben, vagy egyszínű barackrózsaszínben.. Illetve két kiskrapek civilben. Az egyiken póló, az alábbi felirattal: "whatever it it - I didn't do it!" (bármi is az, nem én csináltam!) - na ez a mi gyerekünk.
Láttam ezeket a csinos, kissé fodros darabokat még augusztus végén - szeptember elején a hipermarket akciós részén az iskolakezdést sugalló, leértékelt filctoll kupacok társaságában, örültem is, hogy a mi gyerekünk még nem iskolás. Aztán persze ezek helyét már rég átvette a leértékelt kiskapa és már gyűlnek a műanyag töklámpások.
Erre kiderül, hogy köpeny kell a gyereknek. Remek. Mert
- mi a fenének?
- miért nem elég a kötény maszatoláshoz, aztán "Anyukám úgyis Pervol-lal mos!" - és holnapra meg úgyis kinőjük a teljes ruhatárat. És itt nincs használt ruha turkálás, meg vatera.
- hol a bánatban veszek én most köpenyt??

És akkor jönnek a mindenféle filozofikus dilemmák. Ha már kell, akkor kell. De muszáj uniformizálódni? Mennyire kell és szabad kilógni a sorból? Háromcsíkos matrózblúz? Vagy lehet kettő? Volt nekünk is köpenyünk óvodás korunkban vagy csak iskolásként ért utól ez a rémség? Otthon is van ilyen? Kedves gyakorló óvodás és gyakorló szülő olvasóink, legyetek oly drágák és osszátok meg velünk ide vonatkozó tapasztalataitokat! tényleg nagyon kíváncsi vagyok!

Aztán lett köpenyünk. Naná, hogy beírtam az ebay-be, hogy grembiulino. És jöttek a találatok. És leltem egy munkaruházati céget, akik többféle fazonban és színben ontják a (munka)köpenyeket ovisoknak is. Van apró kockás és egyszínű fehér (labor vagy orvosi) kék (TMKs), rózsaszín (nővér) , bordó (felszolgáló), piros, sárga, vízzöld (műtős) és fekete (?!) verzióban. Hosszas tépelődés után lemondtam a sárgáról. Gondoltam a gyermek személyiségfejlődését valószínűleg az is hátrányosan befolyásolhatja, ha túlságosan kirí a tömegből. De az aprókockás babakékre se vitt rá a lélek.
Így lett Lőrincnek egy csinos műtős köpenye:
http://www.joejob.it/grembiuli-scuola-bimbo/scheda-prodotto.cfm?idPrd=16&lang=it

Ma délelőtt már meg is hozta a gyorsposta, hétfőn vihetjük!

Azért vannak tök jó dolgok is az oviban!

Ilyen például a bent aludás.

Immár kétszer! Kedden szóltak óvónénik, hogy itt az idő, csütörtökön aludjon bent ebéd után. Nesze nekem egy újabb mérföldkő. (lepedő, takaró, kispárna, névvel ellátva - szerdán hímeztem éjjel egyig)

Szerdán este Lóci megtekintette, hogy a nevét belevarrtam a Póttigrisbe, mert az jön holnap az oviba aludni (a narancssárga itthon marad éjszakára). Erre csak annyit mondott, hogy "meg a vizilós cumim is!"
" A cumi nem mehet, tudod, azt nem szeretik az óvónénik." - feleltem erre, mire nem érkezett ellenvetés.
Csütörtök reggel a mostanra szokásossá vált 45 másodperces szipogáson és a nagy önfegyelemmel visszatartott szájsarok-legörbülésen túl nem volt semmi. Együtt megágyaztunk neki (külön teremben van az alvás, hétfőn megágyazunk, pénteken hazahozzuk). Aztán csak én néztem az órát, hogy mikor mehetek érte, és vajon most éppen mit csinál...
Amikor érte mentem, épp ivott valamit. Meglátott ... és folytatta az ivást.
Majd amikor végzett, szaladt a nyakamba ugrani. És elmesélte, hogy "adtak nekem zenét az aludáshoz!"
Ez úgy tűnik, annyira tetszik neki, hogy ma is elmesélte.

És megérkezett az első SZÓ az óvodából! (néhány olasz szó, már ragadt rá itt az óvoda előttről is, pl, ciao, grazie)
Tegnap reggel a bilin ülve, és egy autót (mi mást?!) tologatva elkezdte fejtegetni, hogy ez egy spider autó. Ez a "Spiderman antója".

Tehát az első olasz szó, a Spiderman. Tekintve, hogy itthon ilyen nincs és ilyen rajzfilmet se nézünk.
Azért be kell valljam, nem pont erre számítottam :-)

Vannak napok, amiket eleve ki kellene hagyni a naptárból.

Vagy ha már belekerültek, akkor legalább leülni egy csöndes sarokba és megvárni, amíg elmúlik. De leginkább nem csinálni semmit.

Persze, itt is vannak ilyen napok, az ilyesmi földrajzi koordinátáktól független jelenség.

Ilyen volt például a múlt csütörtök:

Szegő Gabi már egy egész napja itt próbálta kiheverni kicsit az otthoni mindennapok mizériáit, és miután első nap megismerte legszűkebb környezetünket és belakta mind az egy kempingágyat és másfél polcot amit neki juttattunk, reggel úgy határozott, kicsit körülnéz bicikliháton is, szívni egy kis friss levegőt az aktív pihenés jegyében, addig is, amíg majd mind együtt felkerekedünk, mert nagy nap ez a mai: ma veszi át Gyuri a motorját a kereskedőnél. Hurrá! 10-kor indulunk, addigra visszajön.

Mi készülődtünk.

Tettünk-vettünk.

Aztán már készen voltunk.

Vártunk.

Már indulni kellett volna…

Nem jött.

Hmmm.

Amikor Gyuri végül felhívta, nagyon örült, mivel az új telefonjába még nem írta be egyikünk számát se, se magyart, se olaszt, így nem tudta tudatni velünk, hogy eltévedt. Pedig szerette volna.

Gyuri frissen-fürgén kocsiba pattant, hóna alá csapva a forduljbalrát (GPS – copyright by Lóci) és Gabi keresésére indult.

Épp végeztem a porszívózással, amikor hívott, hogy sikerült, megtalálták egymást.

Így hát gyors felfrissülés itthon és irány a motorkereskedő, azaz Milánó!

A forduljbalra hamar megadta magát, mivel előző nap már azzal jártam meg a bergamoi repteret és az akkuja elég gyengécske. Így az út végét (meg egy kicsit a közepét is) Gyuri emlékezetéből tettük meg. Közben felhívta a motoros embert, hogy van-e náluk ebédidő, nehogy belefussunk. Végül sikerült időben érkezni. Papírok, átadás-átvétel, örvendezés. A következő terv, Gyuri elmotorozik a munkahelyére, mi meg elkísérjük kocsival – addig is a cuccát mi visszük. De azért előbb egy próbakör az utcában.

Visszajönnie már nem sikerült: kifogyott a benzin. Még jó, hogy nem indultunk el díszkíséret, karaván.

Kaptunk benzint, majd hosszasan köszörülték az indítómotort. Először csak Gyuri, aztán a boltos is. Végül megegyeztek, hogy az ebédszünet végén majd gondjaiba veszi egy szerelő. A motort. Gyuri addig keres valami kávézót, mi meg megyünk haza. Persze már kissé kevesebb lelkesedéssel.

Mivel a forduljbalra már odafelé teljesen kivégeztetett, így következett az emlékezetből. Nem tartott sokáig. Mármint az emlékezet. Az út bő másfél óráig. És a nagy részében lila gőzöm se volt, merre megyek. Voltak helyek, amik rémlettek – még januárból. Aztán a nagy fehér folt. Gabi előtt igyekeztem lehetőleg leplezni, gondolva, hogy a délelőtti neki elég volt egy napra. De amikor azt kezdtem fejtegetni, hogy a dugóban az a jó, hogy ha épp rossz felé megyünk, legalább nem jutunk messzire, minden bizonnyal sejtette. Mert volt dugó is. Helyenként jó sűrű.

Végül a „kövessük a Bergamo táblákat” taktika bevált: ha már Gorgonzola kb. fél úton van Milánó és Bergamo között, legalább az iránynak stimmelnie kell valamelyest. Csak fel kell időben ismerni, ha egy szomszéd falun vágtatunk épp át. És gyorsan megfordulni ha már nagyon rég minden mást írnak a táblák, csak Bergamot nem. Bejött. Hazaértünk. És megfogadtuk, aznap már senki nem megy sehova, legfeljebb a saját kertünkbe, oda is csak kísérettel.

Végül Gabi délután mégis bátran nekivágott, hogy elmegy tejért, és sikerült is csont nélkül az expedició!

Csak Gyuri nem került elő. Pedig a boltnál még azt mondta, hogy a munkahelyére be se megy, mert hülyén néz ki, hogy bemegy négyre és eljön ötkor.

Na, de akkor hol van? Végül valamikor hat után felhívtam. A munkahelyén volt, mert volt valami értekezés, ami miatt muszáj volt. Későn jön.

És tényleg későn jött.

Valamikor nyolc körül telefonált, hogy most megy a metróhoz, mert nem indul a motor. A szerelő kipiszkált valamit a porlasztóból, be is jutott vele dolgozni, de haza már nem akart jönni a motor.

Majd hív, ha már közel van, menjek ki elé a metróhoz.

Hívott, mentem, vártam.

Jött a metró Milánó felől és Gyuri nem érkezett meg. A telefonom meg persze otthon. Mert ilyen rövid útra minek.

A menetrendet böngésztem, hogy kiderítsem, ott várjak-e vagy hazamenjek, amikor megérkezett – az ellenkező irányból. Túlment. Még jó, hogy hamar jött vissza az ellenáramú metró.

Egyetlen szerencse, hogy az ilyen napok is véget érnek egyszer J

Utózönge:

Hétfőn a bolt költségére elszállították a motort, vissza a boltba-műhelybe. Kicserélik a porlasztót. Még jó, hogy kaptunk rá 8 nap garanciát.

Ma ismét csütörtök volt.