Újra iskolapadban!

Jött egy szórólap, névre szólóan, valószínűleg az önkormányzat lakónyilvántartása alapján:

OLASZ NYELVTANFOLYAM KÜLFÖLDIEKNEK!

A helyi parókia szervezésében, kedden és pénteken este 8¹⁵-től, 9⁴⁵-ig, ingyen! Beiratkozás és szintfelmérés...

Bevallom, már túl vagyunk a szintfelmérésen, és bár az első tervem az volt, hogy előbb megírom mindezt és szurkoljatok velünk, hogy jól sikerüljön a „felvételink”, de aztán úgy gondoltam, olyan ciki, ha a sok szurkolás után derül ki, hogy a betűfelismerő csoportba vettek fel – így aztán vártam a hír megosztásával. Az eredmény: mindketten a „livello B”-ben kaptunk helyet! Hurrá! Csak azt nem tudjuk, hogy „A”-ból kell haladni „Z”-be vagy esetleg „A” a cél…? Mindegy, a lényeg, hogy nem valami szélső betűben vagyunk.

És mi lesz addig Lőrinccel? Oké, hogy óvodás, de este 9-kor nincs óvoda. Kiderült, van babysitter keddenként. Az is ingyért. Pénteken meg legfeljebb felváltva járunk.

Az első óra valahogy így zajlott:

Jó sokan tülekedtünk a tanfolyamnak helyet adó műszaki iskola földszinti folyosóján, meglepően sokan, ahhoz képest, hogy Gorgonzola mégiscsak egy kisváros. Voltunk mindenhonnan. Képviselte magát Dél-Amerika és a távol kelet is gazdagon, de Kelet-Európa szinte minden országa is. Ebből a régióból a legnagyobb létszámot talán egy csapat lengyel apáca jelentette.  Aztán jó sokára felolvasták a csoportok névsorát – addigra mi Lőrinccel bevettük magunkat egy még üres terembe és a padon garázst építettünk abból a vödör legóból, amit biztos, ami biztos alapon magunkkal hoztunk. Persze a B csoport másik terembe ment – bonthattuk le a garázst.

Lócival a hátsó sorban foglaltunk helyet és miközben rajzoltam pár autót, kitöltöttem az első feladatlapot: hogy hívnak, mi a foglalkozásom, honnan jöttem, kivel és minek. Közben Gyuri a folyosón babysittert vadászott. Sikerrel! Villámgyors helycsere, hogy Gyuri is haladjon a feladatlapjával, én meg kitelepültem Lucia-val és Lőrinccel, meg egy kupac színes ceruzával a lépcsőre összeszokni. Ingyen babysitter a lépcsőn játszik a gyerekkel. Kicsit sajnáltam, hogy a mostanában folyamatosan taknyos gyerekem leszokott a pelenkáról. mégiscsak jobb lett volna, ha pelenkásan ül a lépcsőn...

Néha bekúsztam a tanteremben hagyott cuccomhoz, hol egy papírzsebkendőért, hol a pénztárcámért, mert végre eljutottunk egy olyan alkuig, hogy ha veszek neki chips-et az automatából, akkor talán hajlandó kint maradi Luciaval kettesben a lépcsőn.

Közben persze odabent zajlott az óra. Miután mindenki megválaszolta az említett bonyolult kérdéssort, meg kellett beszélni ugyanezt a padszomszéddal. Így Gyuri hamarosan megtudta, hogy a szomszédja Romániából érkezett, 4 évvel ezelőtt és a foglalkozása „artigiano muratore” amire az első tippje az volt, hogy az úr egy halott művész – én is pont ezt tippeltem, amikor elmesélte. Aztán kiderült, hogy a dolog ennél sokkal prózaibb: kőműves mester. Miután a szomszédok kölcsönösen megismerték egymást, sorban fel kellett állni és bemutatkozni a csoportnak. Épp ez zajlott, amikor Lőrinc megengedte, hogy csatlakozzak az órához. Hamarjában fel is szólítottak, miután a helyemre ültem – aztán véget is ért az óra J

A pénteki órán viszont csak én voltam, babysitter hiányában Gyuri itthon maradt Lőrinccel. Én pedig megtudtam, hogy itt igaziból az én-te-ő-mi-ti-ők-et is kicsit másként mondják, mint ahogy az a nyelvkönyvekben szerepel.